Ma: 2024.03.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Rendőrségi hírek, közlemények
Ricsinek egy időre le kell mondania a száguldás öröméről: vádat emeltek a Dózsa György úti ámokfutás ügyében
Privatkopo.hu 2018. 12. 07. 11:09:00

Vádat emeltek a Dózsa György úti, két ember halálával végződő közlekedési baleset ügyében - tájékoztatott az ügyészség. A baleset mindkét sofőrje ellen halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra az ügyészség.



A 41 éves „M." - azaz Molnár - Richárd vezetői engedély nélkül, 2017. május 15-én, kora délután a megengedett 50 km/h-t jelentősen meghaladó, 135-140 km/h sebességgel közlekedett a XIII. kerület, Dózsa György úton a Kassák Lajos utca kereszteződés irányába. A kereszteződésbe ekkor érkezett gépkocsival egy 47 éves férfi, és szabálytalanul, kis ívben bekanyarodott a szemből, eltúlzott sebességgel érkező vádlott elé úgy, hogy nem adta meg neki az elsőbbséget. A kanyarodó gépkocsiban két személy utazott a sofőrön kívül. A vádlottak gépkocsija olyan erővel ütközött össze, hogy mindkét jármű felsodródott a járdára és elütött három gyalogost.

A balesetben a kanyarodó jármű egyik utasa olyan erővel zuhant ki az autóból, hogy sérülései miatt a helyszínen meghalt. A másik utas a kórházi kezelés során halt meg, a három gyalogos pedig könnyebben sérült. A kanyarodó gépkocsi 47 éves sofőrje is életveszélyes, míg a gyorshajtó vádlott könnyebb sérüléseket szenvedett. A baleset elkerülhető lett volna, ha a szemből, nagy sebességgel érkező vádlott nem lépi túl a sebességhatárt, vagy ha a másik vádlott szabályosan kanyarodik, írja az ügyészség.

Molnár Richárd többször ült már börtönben, egyik vádlottja volt a kecskeméti maffiaper néven elhíresült pernek, amelynek elsőrendű vádlottja az a Radnai László volt, aki később a kilencvenes évek leszámolásos gyilkossági ügyekben zajló perek egyik koronatanújaként is ismertté vált. Két évvel a fent említett halálos baleset előtt is a maga módján vett részt a városi közlekedésben: a bíróság szerint megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2015-ben az Andrássy úton közúti veszélyeztetést követett el egy kerékpárossal szemben, akit utána még bántalmazott is.

Az ügyészségi közlemény is írja, a Dózsa György úti baleseten kívül a vádiratban szerepel egy másik eset is, amely miatt a 41 éves férfi vezetői engedélyét korábban bevonták. A vád szerint 2015. június 19-én gépkocsijával majdnem elsodort egy kerékpárost, majd az emiatt közöttük kialakul közlekedési konfliktus során, az utasával együtt kiszállt az autóból, és mindketten testszerte bántalmazták a biciklist, fogalmaz az ügyészség.

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség a Dózsa György úti baleset kapcsán mindkét sofőrrel szemben halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra. A másik, egyesített ügyben a vád közúti veszélyeztetés, valamint garázdaság és könnyű testi sértés vétsége. Az ügy 41 éves vádlottja - aki mindkét fenti ügynek terheltje - jelenleg letartóztatásban van. Vele szemben végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását, valamint végleges hatályú járművezetéstől eltiltást indítványozott az ügyészség a vádiratban, áll a közleményben.

Október közepén, első fokon enyhébb bűnügyi felügyeletet és 7,5 millió forintos óvadékot állapított meg a Dózsa György úti halálos kimenetelű balesete ügyében a Budai Központi Kerületi Bíróság, ám végül a Fővárosi Törvényszék másodfokú, jogerős ítéletével ezt a végzést írta felül és változtatta meg, és végül mégsem enyhítettek Molnár felügyeletén.

A Fővárosi Főügyészség december 22-i közleménye szerint pedig végül sikerült eljutni odáig is, hogy a főügyészség szerint a bűnügyi felügyelet nem elegendő, és a letartóztatás elrendeléséről a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája végül döntést is hozott. Mint írták, a gyanúsított a rendelkezésre álló adatok alapján ismételten megszegte a bűnügyi felügyelet magatartási szabályait.

„Az ügy bűnügyi felügyelet alatt álló gyanúsítottja korábban, 2018. február 22. napján már megszegte az akkori jogszabályok szerinti házi őrizet szabályait. Ezt követően, a rendelkezésre álló adatok alapján 2018. november 19-én ismételten megszegte az ügyészi határozatban részlegesen feloldott (jelenlegi szabályok szerint már bűnügyi felügyeletnek megnevezett) kényszerintézkedés magatartási szabályát.”

A kerületi ügyészség meghatározott időre, kizárólag orvosi kezelésen történő részvétel érdekében, csak az oda- és visszautazás, illetve a kezelés időtartamára engedélyezte a tartózkodási helyének elhagyását. Ennek ellenére, a gyanúsított a bűnügyi felügyelet szabályait megszegve, nem engedélyezetten ez idő alatt egy belvárosi étteremben jelent meg és tartózkodott.

A jogsértő magatartás észlelése után rendőrök előállították, majd őrizetbe vették.

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség emellett megállapította, hogy a férfit a napokban a Központi Nyomozó Főügyészség újabb, szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki gyanúsítottként.

Ezzel egyidejűleg arra is felmerült adat, hogy „a gyanúsított a közlekedési bűncselekmény miatti nyomozásban a bizonyítás megnehezítésre törekedett."

 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat