Ma: 2024.02.17. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Hamis pénzzel fizettek
police.hu 2017. 10. 18. 7:50:00

Egy polgári szórakozóhely alkalmazottja tett bejelentést a rendőrségen 2017. október 14-én, délután arról, hogy az előző éjszaka folyamán ismeretlenek hamis pénzzel fizettek a vendéglátóhelyen.



A rendőrök széleskörű adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek, amelynek eredményeként azonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőit, egy testvérpárt, valamint 19 éves férfi társukat.

A hajdúnánási rendőrök elfogták a 26 éves K. Alexandrát, 25 éves testvérét, K. Zoltánt, valamint K. Istvánt, akiket előállítottak a rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki őket.

A nyomozás adatai szerint a tiszalöki lakosok egy rokonuktól, K. Ferenctől kapták a hamis pénzt, azzal a feltétellel, hogy használják fel, de a visszakapott eredeti pénzzel neki kell elszámolniuk. A nyomozók a 40 éves, szintén tiszalöki lakost is előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítotti kihallgatását követően bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.

A Hajdúnánási Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya K. Zoltánnal és K. Istvánnal szemben őrizetbe vételük mellett, a testvérpárral szemben szabadlábon hagyásuk mellett pénzhamisítás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást.

 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat