Ma: 2024.03.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Közérdekű címek, telefonszámok
Súlyos testi sértés Pásztón
police.hu 2018. 01. 22. 13:35:00

A Pásztói Rendőrkapitányság súlyos testi sértés bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 22 éves salgótarjáni férfi ellen.



A nyomozás során beszerzett információk alapján a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható J. Dominik Dávid 2018. január 21-én, 2 óra 30 perc körül, Pásztón, az egyik szórakozóhelyen, egy alkalommal megütött egy 57 éves helyi férfit, aki az ütéstől a földre esett.

A sértett a bántalmazás következtében az elsődleges orvosi vélemény szerint nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett.

A 22 éves férfit a rendőrök a bejelentést követően 3 órán belül elfogták, a rendőrség épületébe előállították és gyanúsítottként hallgatták ki.

 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat