Ma: 2024.02.24. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Jogháló
Prostitúciós tevékenység végzésére ajánlották Andy Vajna jelenlegi feleségét - Tímea a rendőrségen azt mondta: csak „vacsorázgatott” a férfiakkal
Privatkopo.hu 2018. 03. 20. 5:53:00

Prostitúciós tevékenység végzésére utaló telefonbeszélgetéseket rögzített Andy Vajna jelenlegi feleségével, Palácsik Tímeával összefüggésben 2011-ben a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat - értesült a Privatkopo.hu. A titkos lehallgatásokra a Répás Lajos és társai ellen - kerítés bűntette és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt - a Nemzeti Nyomozó Iroda által folytatott büntetőeljárás keretében került sor. Palácsikot 2012 májusában, tanúként hallgatták ki az ügyben, amelynek során tagadta, hogy szexuális szolgáltatást nyújtott, ugyanakkor elmondta, hogy bejelentett jövedelemmel nem rendelkezett.



A Privatkopo.hu bűnügyi portál birtokába jutott nyomozati iratok szerint a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat 2011. május 9-én, valamint július 25-én olyan telefonbeszélgetéseket rögzített, amelyek arra utalnak, hogy Andy Vajna filmügyi kormánybiztos jelenlegi felesége korábban prostitúciós tevékenységet végezhetett. (A bűnügyben egyébként több modell, playmate neve is felmerült, mint akik pénzért szexuális szolgáltatást nyújtottak tehetős férfiaknak, köztük a gazdasági élet ismert szereplőinek, valamint politikusoknak.)

A 2011. május 9. napján készült titkos lehallgatás összefoglalója:

„R. (Répás) hív egy férfit (T).

R. tudatja, hogy rendben van a fél 3. T. kérdezi, hogy normál tarifás lesz-e. R. közli, a legjobb csaj, azaz Tamara fog menni, és 60 ezer a tarifa. T. határozottan állítja, hogy Tamara már volt nála. R. Tamarán kívül Timbercsik Nikit és Palácsik Timit, mint legjobb csajokat említi. R. Palácsikról azt az információt adja, hogy ő az, akit Damu Roland megvert, de ő most nem dolgozik, mert műtötték a lábát. Rögzítik a fél 3-as találkozót, majd elköszönnek.”

A 2011. július 25-én készült titkos lehallgatás összefoglalója:

„Vass Sándor (S) hívja R-t.

Az elhunyt lány haláláról, Henikéről beszélgetnek, majd S. közli, hogy csütörtökre kellene neki valaki egy órára, a Flamenco szállóba. R. Timikét, „akit a Damu Roland megvert” ajánlja, de S. kéri, hogy R. küldjön át neki néhányat, hogy tudjon választani. R. megígéri, hogy küld. Elköszönnek.”

A Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársa 2012. május 16-án, tanúként hallgatta ki Palácsik Tímeát.

Részlet a tanúkihallgatásról készült jegyzőkönyvből:

Nyomozó: Kérem, nyilatkozzon arra vonatkozóan, hogy Ön miből él, hol, milyen munkáltatónál dolgozik, megélhetését fedező jövedelme honnan, milyen tevékenységből származik?

Palácsik Tímea: Jelenleg network marketinggel foglalkozom, konferenciaszervezéssel foglalkozom, ebben a barátnőmnek segítek, valamint saját vállalkozás elindításán dolgozom. Jövedelmem a network marketingből, illetve konferenciaszervezésből van. Ezek nem bejelentett jövedelmek.

Nyomozó: Pontosan milyen munkát végzett Répásnál/divatügynökségeinél, ebből átlagosan milyen jövedelme származott, hogyan történt a fizetés, mi volt ebből az Ön és mi volt Répás részesedése?

Palácsik Tímea: Konkrétan divatbemutatón voltam, valamint kísérőként vacsorázni voltam 2-3 alkalommal, több munkát nem végeztem nála. Ezek a vacsorák a Régiposta étteremben, illetve a Béke hotelben voltak. Összesen két ilyen vacsora volt, ahol 3 lány és 4-5 férfi vett részt. Ezek a férfiak a Miss Hungary zsűrijében szereplő személyek voltak, akik külföldiek voltak, név szerint nem ismerem őket. Ezekkel a munkákkal egyenként 80 ezer forintot kerestem, aminek 20 százalékát kellett odaadnom Répásnak.

Nyomozó: Répás közvetítette -e ki Önt bárkinek szexuális szolgáltatás nyújtása céljából, illetve olyan jellegű munkára, melyben a szexuális szolgáltatás nyújtása is benne foglaltatott?

Palácsik Tímea: Nem végeztem ilyen munkát, nem közvetített senkinek ilyen munkára.

Nyomozó: Bemutatom Önnek a 2011.07.25. nap, 16.47 órakor a +36 30… és a +36 30… hívószám között rögzített telefonbeszélgetést. Nyilatkozzon arra vonatkozóan, hogy a hangfelvételen kik a beszélgető felek.

Palácsik Tímea: A felvételen én és Répás Lajos beszélünk. Nem tudom, milyen munkát ajánlott, csak rávágtam hogy OK, igen, de aztán nem lett semmi belőle. Április 30-án műtötték a lábamat, akkor még nem is nagyon tudtam menni, csak rávágtam, hogy jó. (…)”

Palácsik 2011 májusában ismerkedett meg Andy Vajnával, 2013 augusztusában kötöttek házasságot.

A filmügyi kormánybiztos feleségét a Fővárosi Bíróság 2011 tavaszán - jogerősen - bűnösnek mondta ki embercsempészet miatt, és 2 év próbára bocsátotta. A nő ellen azért indult büntetőeljárás, mert kölcsönadta útlevelét barátnőjének, hogy az Rabatba utazhasson „dolgozni”, ugyanis O. Renáta úti okmányának érvényessége lejárt.

 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat