Ma: 2024.03.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Prostituáltakat futtattak a cigányok - a bevételt elvették a lányoktól, abból fedezték saját életvitelüket
Privatkopo.hu 2020. 09. 13. 10:27:00

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság emberkereskedelem és kényszermunka bűntett miatt folytat nyomozást F. Ilona, A. János, valamint B. József mindszenti lakosok ellen. A gyanúsítottakat őrizetbe vették, és az illetékes ügyészségen előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.



A megalapozott gyanú szerint a 26 éves F. Ilona és a 20 éves A. János fiatal lányokat utaztattak, és Csongrád-Csanád, Győr-Moson-Sopron, illetve Komárom-Esztergom megyében prostituáltként dolgoztatták őket. Az egyik nőt hónapokon keresztül mindszenti lakásukban tartották fogva.

A nyomozás során beszerzett információk alapján F. Ilona B. József 34 éves szintén mindszenti lakossal együtt is közreműködött egy nő futtatásában.  A sértettet rendszeresen fenyegették, előfordult, hogy bántalmazták is.

A prostitúcióval megkeresett jövedelmet a feltételezett elkövetők részben vagy teljes egészében elvették a lányoktól, abból fedezték saját életvitelüket.

A hódmezővásárhelyi rendőrök a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrző és Közterületi Támogató Osztálya, valamint a Terrorelhárítási Központ műveleti egységének munkatársaival közösen 2020. szeptember 11-én, délelőtt összehangolt akciót hajtottak végre. A rendőrök több helyszínen egyszerre fogták el a gyanúsítottakat, akiknek otthonaiban kutatásokat tartottak. Ezek alkalmával a bűncselekmények elkövetéséhez kapcsolódó feljegyzéseket, bérleti szerződéseket, műszaki cikkeket, készpénzt, illetve személygépkocsikat foglaltak le a nyomozók.

A művelet során a rendőrök a három elfogott személyt gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették őket, és az illetékes ügyészségen előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat