Ma: 2024.02.13. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Jogháló
Különös kegyetlenséggel oltotta ki a nagymamája életét
Privatkopo.hu 2020. 09. 26. 9:52:00

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságon 2020. január 9-én, kora délután bűnügyi őrizetbe vettek egy 25 éves bajai lakost. A férfi a gyanú szerint előző nap bántalmazta nagymamáját, aki ennek következtében elhalálozott.



A férfi az idős rokon holttestét elásta a pincében, bízva abban, hogy nem derül fény a tettére.

Az asszony eltűnését azonban a lánya bejelentette a rendőrségen. A nyomozók adatgyűjtésbe kezdtek, amely során bűncselekményre utaló adatok merültek fel, majd meg is találták az elásott testet a pincében. A gyanú az unokára terelődött, akit halált okozó testi sértés miatt vették őrizetbe.

A megyei főkapitányság munkatársai a feltárt bizonyítékok alapján később módosították a bűncselekmény minősítését: álláspontjuk szerint a fiatal a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével gyanúsítható. A feltételezett tettes lakóhelyén a rendőrök kábítószernek minősülő anyagot találtak, így kábítószer birtoklás vétsége miatt is kihallgatták.

A jelenleg is letartóztatásban lévő férfi ügyében a nyomozók a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat a napokban vádemelési javaslattal küldték meg az illetékes ügyészségre.

 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat