Ma: 2024.03.29.
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info






 
Vissza a főoldalra
Nem akarta megújítani a jogosítványát, ezért megfenyegette a háziorvost
Privatkopo.hu 2021. 05. 11. 4:44:00

A Makói Járási Ügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki a vád szerint több más bűncselekmény mellett életveszélyesen megfenyegette a háziorvosát.



A vádirat szerint a vádlott 2019. augusztus 3. napján, a déli órákban, ittas állapotban találkozott az egyik megyebeli falu központjában lévő boltban a háziorvosával. A vádlott megkérte az orvost arra, hogy állítson ki részére gépjárművezetői engedély megújításához szükséges egészségügyi alkalmassági nyilatkozatot. Az orvos közölte a vádlottal, hogy a kérését nem tudja teljesíteni, mivel olyan szakorvosi kezelés alatt áll, amely a nyilatkozat kiállításának akadályát képezi. Ekkor a vádlott ordibálni kezdett a sértettel, és több alkalommal megfenyegette azzal, hogy megöli, amennyiben nem állítja ki részére a kért igazolást.

Az ittas vádlott 2018. október 20-án, késő délután, rugdosta a szomszéd falu dohányboltja előtti kerékpártárolóban levő bicikliket. A kerékpártároló előtti padon ült egy időskorú férfi és egy nő, akinek a sörét a vádlott szétlocsolta, majd őt egy alkalommal lefejelte és a kerékpártárolóhoz lökte. Az idős koránál, illetőleg a betegségei és mozgásszervi állapota miatt a bűncselekmény elhárítására korlátozottan képes férfi a nő védelmére kelt, de a vádlott őt is ököllel, nagy erővel arcon ütötte több alkalommal.

A vádlott bántalmazása következtében a nő nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket, míg a férfi nyolc napon túl, mintegy négy hét alatt gyógyuló sérüléseket szenvedett el.

A járási ügyészség a vádlottal szemben a bűncselekmény elhárítására idős koránál, illetve fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett súlyos testi sértés bűntette, személy elleni erőszakos cselekménnyel fenyegetve elkövetett zaklatás vétsége és könnyű testi sértés vétsége miatt emelt vádat.

A vádlott bűnösségéről a Makói Járásbíróság fog dönteni.

 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat