Ma: 2024.03.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Saját „apja” erőszakolhatta meg a 4 éves ceglédi román kislányt
Privatkopo.hu 2018. 12. 13. 6:02:00
„Apja” erőszakolhatta meg a 4 éves ceglédi kislányt, október elején. Az „apát” tegnap, 11.30 órára idézték be a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságra. A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 36 éves „férfit”, majd azonnal őrizetbe is vették a kihallgatása után. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói előterjesztést tesznek a letartóztatására.

A rendőrség szexuális erőszak gyanúja miatt indított nyomozást október elején, ismeretlen tettes ellen. A kislányt kórházba vitték, a gyámhatóság pedig azonnal kiemelte a családból a kisebbik gyermeket.

Az eset után a kislány „édesapjától”, nagypapájától és nagybátyjától is DNS-mintát vettek. A szülők tagadták az erőszakot. Azt állították, hogy a kislány veszélyes helyen játszott, és magára rántott egy kb. ötszáz kilós súlyt.

A nyomozók többször is hazugságvizsgálatnak vetették alá család férfitagjait, az elmúlt néhány hétben pedig többször is kimentek szakértőkkel a helyszínre, hogy rekonstruálják a szülők által elmondottakat. A nyomozás során összegyűjtött adatokból pedig arra a következtetésre jutottak, hogy nem baleset történt, hanem a saját „apja” erőszakolhatta meg a kicsit.

 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat