Ma: 2019.12.10. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Régi idők nagy bűnügyei
Meglepő fordulat a kispesti illegális munkásszálló ügyében: nem vendégmunkásokat hédereztetnek, ukrajnai cigánymisszió tart imaórákat és nyújt lelki vigasztalást Budapesten dolgozó kárpátaljaiaknak - és nem szakadt le a plafon
Privatkopo.hu 2019.11.21. 8:50:00

A Privatkopo.hu 3 hete számolt be arról, hogy mintegy másfél éve illegális munkásszálló üzemel a Budapest XIX. kerület, Hofherr Albert utca 59.-61. szám alatt található családi házban. Az ingatlanban a fővárosban dolgozó, jellemzően román, ukrán és szlovák vendégmunkások hajtják álomra a fejüket. akik dorbézolásaikkal pokollá teszik a környéken élők életét. Most újabb információ jutott a bűnügyi portál birtokába: az ingatlan tulajdonosai egy bérleti szerződést nyújtottak be a kispesti önkormányzatnak, amely szerint nem külföldi vendégmunkások tartózkodnak a családi házban, hanem egy cigánymissziós gyülekezet tart „evangéliumi alkalmakat, istentiszteleti, biblia és imaórákat, az evangélium felé nyitott emberek számára”. A gyülekezet egyébként Ukrajnában van bejegyezve, működési területe a kárpátaljai Kisdobrony, Tiszaágtelek és Dimicse települések.



Az előzményekről itt olvashat:

http://www.privatkopo.hu/WebArticleShow.aspx?MN=Hirmix&LN=Hungarian&AGM=Joghalo&AN=illegalismunkasszallo

Ahogy azt október végén a bűnügyi portál megírta: 2019. január 22-én - lakossági bejelentést követően - a kispesti polgármesteri hivatal hatósági munkatársa szemlét tartott az ingatlan területén, ahol a következőket észlelte (részlet a „végzés” indokolásából): „a 3 szintes családi ház épületében a szobákban és a pincében is emeletes ágyak (57 férőhely) vannak elhelyezve. Az ellenőrzés időpontjában az épületben 22 személy tartózkodott. A helyszínen lévő tulajdonosok úgy nyilatkoztak, hogy a barátaik laknak náluk. Szerződést nem kötöttek, ledolgozzák a lakhatást, adószámmal nem rendelkeznek”.

2019. szeptember 6. napján Budapest Főváros Kormányhivatala Építésügyi és Örökségvédelmi, Hatósági és Törvényességi Felügyeleti Főosztálya, mint másodfokú hatóság  „a bejelentés nélkül egyéb szálláshely kategóriában folytatott szálláshely-szolgáltatási tevékenység végzését az adott szolgáltatási tevékenység megkezdésére és folytatására való jogosultság megfelelő igazolásáig - vagyis az ezen szálláshely-szolgáltatási tevékenység nyilvántartásba vételéig - megtiltotta, és a tulajdonosok részére külön-külön 50 ezer forint bírságot szabott ki”. A határozat ellen fellebbezésnek nincs helye.

Hogy mi történt azóta? Az illegális munkásszállásként üzemelő ingatlan tulajdonosai a kerületi önkormányzat illetékes osztályának benyújtottak egy ingatlan bérleti szerződést, amely szerint a házban nem ukrán, szlovák és román vendégmunkások pihenik ki a munka fáradalmait, hanem - tessenek erősen megkapaszkodni! - a Kárpátaljai Református Egyházkerület Cigánymissziós Gyülekezete tart „roma és más ajkú emberek számára evangéliumi alkalmakat, bibliai- és imaórákat”. A dokumentum tanúsága szerint az Ukrajnában bejegyzett egyházkerület működési területe a kárpátaljai Kisdobrony, Tiszaágtelek és Dimicse települések. (Tehát Kispest nem.) Az ingatlant „természetesen” díjmentesen, anyagi ellenszolgáltatás nélkül bocsájtják a cigánymisszió tagjainak rendelkezésére a tulajdonosok. Az ingatlan bérleti szerződés célja: „az anyaország területén dolgozó külhoni magyar embereknek lelki vigasztalást és útmutatást nyújtani az Evangélium hirdetése által”. A szerződésen egyébként nem tüntették fel, hogy azt hol és mikor foglalták írásba. Valahol, valamikor.

Nem lehet kétséges, hogy az ingatlan tulajdonosai a keresztény értékrend szerint élik mindennapjaikat, és az Úr tanításainak megfelelően oltalomban részesítik a rászorulókat. Noha nekik sincs, mégis adnak.

Három nappal ezelőtt helyszíni szemlét tartottak a kerületi önkormányzat, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, valamint a rendőrség munkatársai a „lelki vigasztalásoknak” helyet biztosító ingatlanban. Az adóhivatal ellenőrének praktikus kérdésére, „mit dolgozik?”, a ház egyik tulajdonosa azt válaszolta, hogy nem dolgozik, alkalmi jelleggel CD-ket ír, ebből van némi, nem rendszeres jövedelme.

A szemléről készült jegyzőkönyvben foglalt megállapításokra a hölgy a következőket reagálta: „Az Önkormányzat eljárása a keresztények ellen van. Romákat fogad be. Nem tudja, hányan vannak a házban, nem vezet nyilvántartást, beengedi, aki barát és jönni akar”.

És nem, a plafon nem szakadt le.

 
Top cikkek
Kilógó lóláb: 12,5 milliárd forint közpénzzel bélelték ki az ugyanazon a napon alapított, azonos székhelyű, offshore hátterű cégeket
Nulladik típusú találkozások: Pintér Sándor és a furcsa véletlenek
Titkok és szolgák: a hülyének nézett ország
Lázár János „zseniális” üzleti húzása: bannerekért adta el a vásárhelyi iskola épületét egy szexiparban (is) érdekelt internetes cégnek
Egy úr a zűrből: százmilliókkal károsíthatott meg magánszemélyeket (is) az Electro World vezére!
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat