Ma: 2024.03.29. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Jogháló
90 millió forintos drogfogás Budapesten
Privatkopo.hu 2020. 12. 04. 7:14:00

Bűnügyi információ merült fel arra vonatkozóan, hogy a 30 éves D. Sándor nagyobb mennyiségű kábítószert szállít Kőbányára a bűntársának, a 32 éves K. Balázsnak.



A Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztály Kábítószer Bűnözés Elleni Osztály nyomozói 2020. december 2-án, délelőtt Budapest X. kerületében, a Mádi utcában mindkét férfit elfogták. A felderítők D. Sándor autójának csomagtartójában és hátsó ülésén 35 kilogramm marihuánát  találtak, egy kilogrammos kiszerelésekben. 

A nyomozók a két férfi lakásán is tartottak kutatást, ahol lefoglaltak két Audit, valamint egy BMW-t - összesen mintegy 30 millió forint értékben. A kutatás során a rendőrök a két férfi lakásán közel 20 millió forintot találtak, amit szintén lefoglaltak.

A BRFK Felderítő Főosztály nyomozói a 30 éves D. Sándort kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, míg bűntársát, a 32 éves K. Balázst kábítószer birtoklása vétség miatt gyanúsítottként hallgatták ki, a férfi szabadlábon védekezik.  ​

 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat