Ma: 2024.03.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Kifosztás miatt javasolnak vádemelést egy 25 éves férfi ellen
Privatkopo.hu 2018. 06. 15. 10:20:00

Kifosztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomozott a Pécsi Rendőrkapitányság egy 25 éves helyi férfi ellen, aki 2018. május 9-én, kora reggel, Pécs belvárosában eltulajdonította egy 75 éves nő táskáját.



A megalapozott gyanú szerint a férfi ellökte a nőt, majd elvette tőle a táskáját és elszaladt. A rendőrök két órán belül beazonosították, és elfogták a tolvajt, majd kihallgatták gyanúsítottként, és bűnügyi őrizetbe vették. A férfi elismerte a bűncselekmény elkövetését, és a rendőröknek azt is elmondta, hogy a táskát menekülés közben eldobta.

A gyanúsított előzetes letartóztatása mellett folytatott nyomozást a rendőrség a napokban befejezte, és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek - tájékoztatott a rendőrség.

 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat