Ma: 2024.03.29. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Médiaajánlat
Fiatalkorút fosztott ki egy 23 éves férfi
police.hu 2018. 04. 10. 11:32:00

A kifosztás bűntette mellett kóros szenvedélykeltés vétség elkövetése miatt is felelhet a 23 éves kiskunfélegyházi gyanúsított.



A kiskunfélegyházi nyomozók 2017. október 27-én őrizetbe vettek egy helyi férfit, aki néhány nappal korábban ismerősét kétes eredetű növényi törmelékből sodort cigarettával kínálta meg. Amikor a sértett a cigarettától rosszul lett, az elkövető elvette tőle az értékeit, majd az utcán magára hagyta. A magatehetetlen férfire egy közeli vendéglő felszolgálója talált rá, ő értesítette a mentőszolgálatot és a rendőrséget. 

A nyomozók a 23 éves gyanúsítottat kifosztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, őrizetbe vették, és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.

A nyomozás során beszerzett igazságügyi toxikológiai vélemény szerint abban a növényi törmelékben, amelyből a cigarettát sodorta az elkövető, kábítószernek minősülő hatóanyag volt. Mivel a sértett a 18. életévét még nem töltötte be, a rendőrök álláspontja szerint az elkövető kóros szenvedélykeltés vétségét is megvalósította a kifosztás bűntett mellett.

A kiskunfélegyházi rendőrök az ügyet a napokban lezárt, és vádemelés javaslatával küldték meg a helyi ügyészségre.

 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat