Ma: 2024.02.20. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Jogháló
Megkéselte ismerősét egy 19 éves férfi Tatabányán - őrizetbe vették
Privatkopo.hu 2020. 09. 24. 15:36:00

Életveszélyt okozó testi sértés kísérlet bűntett elkövetése miatt folytat eljárást a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya egy 19 éves férfi ellen.



A gyanú szerint 2020. szeptember 23-án, délután D. Krisztián az utcán szóváltásba került több ismerősével, és egyiküket a nála lévő késsel megszúrta, majd elmenekült a helyszínről.

Az esetről az egyik szemtanú tett bejelentést. A rendőröknek mindössze másfél órára volt szükségük arra, hogy elfogják a feltételezett elkövetőt. A helyszín közelében a kést is megtalálták, amit lefoglaltak.

A 19 éves férfi gyanúsítotti kihallgatásán tagadta a bűncselekmény elkövetését. D. Krisztiánt a rendőrség őrizetbe vette és kezdeményezte, hogy az ügyészség tegyen indítványt a letartóztatására.

 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat