Ma: 2024.04.19.
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info






 
Vissza a főoldalra
Rabolt a 15 éves bűnözőpalánta
HP 2017. 01. 19. 10:26:00

Rablás miatt emelt vádat az ügyészség azzal a mindössze 15 éves fiúval szemben, aki az utcán rabolt ki egy középiskolást két hónapja, Kalocsán.



A vádirat szerint a fiatalkorú vádlott 2016. november 10-én azért szólított le két, számára ismeretlen diákot az egyik kalocsai utcán, hogy pénzt kérjen tőlük. Miután utolérte a fiúkat, megszólította őket, bemutatkozott és száz forintot kért buszjegyre azzal a hamis ürüggyel, hogy haza akar menni.

Az egyik fiú határozottan elutasította a vádlott kérését, és a másik fiú - az ügy sértettje - is közölte, hogy nincs aprója, csak papírpénz van nála, amire pedig neki is szüksége van. Közben azonban zsebében megcsörrentek a fém pénzérmék, ezért ő végül mégis adott a vádlottnak egy ötven forintost.

Erre a vádlott közelebb lépett hozzá, erélyesebb hangnemre váltott és közölte vele, hogy adja oda a többit is, különben megveri. A megfélemlített fiú ijedtében átadta a vádlottnak a többi, összesen 340 forintnyi aprópénzét is, ám ettől az elkövető vérszemet kapott: rángatni kezdte a sértettet, és ekkor már a nála lévő összes pénzt követelte. Követelésével végül csak akkor hagyott fel, miután a sértett kiszabadította magát a szorításból és segítségért kiabált; a rablót ezt követően még aznap este elfogták és előállították a rendőrök.

Az ügyészség a fiút folytatólagosan elkövetett rablással vádolja, amely a fiatalkorúakra vonatkozó speciális szabályok miatt öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Az ügyészség a fiatallal szemben felfüggesztett fogházbüntetés kiszabását és pártfogó felügyelete elrendelését indítványozta.

A jelenleg más ügyben előzetes letartóztatásban lévő fiatalkorú vádlott bűnösségéről a Kalocsai Járásbíróság fog dönteni.

 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat