Ma: 2024.02.27. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Politika és bűnözés
Idős férfit vertek halálra - a 32 éves Jakab Krisztiánt keresi a rendőrség (fotó)
police.hu 2018. 06. 07. 14:32:00

A budapesti nyomozók két férfit már gyanúsítottként kihallgattak, harmadik társukat, a 32 éves Jakab Krisztiánt továbbra is keresik.



A rendőrség gyanúja szerint a 33 éves budapesti V. Dezső 2018. április 17-én, este, egy Budapest XVII. kerületi házban olyan súlyosan bántalmazta az ott lakó idős férfit, hogy az belehalt a sérüléseibe.

A férfi ezután átkutatta a lakást, majd a ház közelében várakozó két társával együtt elmenekült. A nyomozati cselekmények eredményeként a rendőrök azonosították a három elkövetőt, akik közül két férfit 2018. június 5-én gyanúsítottként hallgattak ki. V. Dezsőt emberölés bűntett miatt, a 24 éves budapesti B. Jenőt bűnsegédként elkövetett rablás bűntett miatt.

B. Jenőt az életvédelmi nyomozók őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására. V. Dezső egy másik ügyből kifolyólag jelenleg is előzetes letartóztatásban van.

A rendőrök a harmadik elkövető - a 32 éves Jakab Krisztián - ellen bűnsegédként elkövetett rablás bűntett miatt elfogatóparancsot adtak ki.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztálya kéri, hogy aki a képen látható Jakab Krisztián tartózkodási helyéről vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik - akár névtelensége megőrzése mellett -, tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” számán, a 107 vagy 112 központi segélyhívó számok valamelyikén.

 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat