Ma: 2024.03.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Impresszum
200 ezer forintot raboltak, 20 percig örülhettek neki
Privatkopo.hu 2019. 03. 18. 5:36:00

A Tapolcai Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 23 éves sümegprágai férfi és 20 éves hegymagasi társa ellen. 



A nyomozás adatai alapján 2019. március 16-án, 21 óra 30 perc körül a két férfi - csellel - a helyszínre hívta egy sümegi vendéglátóegység alkalmazottját, akivel nem ismerték egymást. A megadott helyen várták a sértettet, maszkot húztak, majd erőszakkal elvették a nála lévő kistáskát, benne közel kétszázezer forint készpénzzel és iratokkal. A sértettet több alkalommal megütötték, majd elfutottak a helyszínről, később kocsiba ültek és elhajtottak.

A tapolcai rendőrök azonnal a keresésükre indultak. Húsz perccel később a Zalahaláp és Nyirád közötti útszakaszon, az Ódörögdi elágazóban velük szemben közlekedett egy személyautó, amely a rendőröket meglátva egy földútra kanyarodott be. A járőrök utánuk mentek, és megkülönböztető fényjelzés használatával megállították őket. A kocsiban két férfi utazott. Az intézkedés során a járműből előkerült a bűncselekményből származó készpénz, a táska és az iratok is.

A rendőrök a két férfit előállították a Tapolcai Rendőrkapitányságra, majd - őrizetbe vételük mellett - gyanúsítottként hallgatták ki őket, ahol beismerő vallomást tettek. 

A nyomozó hatóság előterjesztést tesz letartóztatásuk indítványozására az illetékes ügyészségen.

 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat