Ma: 2024.03.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Közérdekű címek, telefonszámok
3 milliárd 300 milliót fizethetünk vissza az EU-nak a fideszes államtitkár miatt, aki szerint „ez bagatell ügy”
24.hu 2018. 02. 14. 8:32:00

A miniszterelnök vejéhez, Tiborcz Istvánhoz is kötődő Elios-ügyhöz hasonlóan a teljes támogatási összeg visszafizetését javasolta az Európai Unió csalás elleni hivatala, az OLAF Homolya Róbert ügyében



Homolya jelenleg a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára, korábban az uniós pénzosztásért felelős Nemzeti Fejlesztési Ügynökség végrehajtási elnökhelyettese volt. 2010 óta folyt ellene OLAF-vizsgálat, most zárult le.

Amikor a politikust az NFÜ elnökhelyettesévé nevezték ki, még egy sor projekt folyamatban volt, melyekben közbeszerzési tanácsadó cégei révén volt érdekelt, ezért felmerült az összeférhetetlenség gyanúja. Egyszerűbben: ő dönthetett azon projektek támogatásáról, amiket ő maga készített elő, ez pedig súlyos szabálytalanság.

Homolyát hétfőn a Hír TV meg is kérdezte a vizsgálat eredményéről, ám ő komolytalannak nevezte a vádakat, azt mondta: „ezek nagyon bagatell ügyek”.

Az OLAF két projektet esetében kért korrekciót: a székesfehérvári Szent István Múzeum 651 milliós és az abádszalóki önkormányzat 3,3 milliárd forintos beruházásának uniós támogatásánál. A támogatás mértéke 85%-os volt, ezt kérik vissza. Vagyis összesen 3,3 milliárd forintot.

Semmiség.

 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat