Ma: 2024.02.21.
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info






 
Vissza a főoldalra
Házilag gyártott robbanóanyagot - 12 évet is kaphat
HP 2018. 03. 21. 8:51:00

Robbanóanyaggal való visszaélés bűntette miatt emelt ma vádat a Fővárosi Főügyészség egy budapesti férfival szemben, aki házilag gyártott robbanóanyagokat fővárosi lakásán.



A vád szerint a 30 éves férfi tavaly nyáron rendkívül veszélyes robbanóanyagot állított elő az általa beszerzett szerekből, amely anyag akár az emberi élet kioltására is alkalmas lett volna.

A vádlott 2017 júliusában határozta el, hogy robbanóanyagot fog előállítani, ezért nagyobb mennyiségben szerzett be ehhez szükséges anyagokat. A férfi folyamatosan kísérletezett ezekkel az anyagokkal a Budapest XI. kerületi lakóhelyén, amelyek során robbanóanyagot állított elő.

2017. július 27-én a fentiek szerint előállított vegyületből 50-70 gramm mennyiséget egy műanyag palackba töltött, majd azt a főváros XXII. kerületében kiöntötte egy erdős területen.

A vádlott által előállított robbanóanyag a szakértők szerint alkalmas volt az emberi élet kioltására, felrobbantása esetén 3-5 méter sugarú körben okozhatott volna súlyos, maradandó sérüléseket. Az úgynevezett másodlagos repeszek pedig, amelyek a robbanás közvetlen környezetében lévő anyagokból keletkeznek, esetlegesen halált okozó sérüléseket is okozhattak volna. A vádlott által előállított robbanóanyagra jellemző, hogy megbízhatatlansága és veszélyessége miatt még engedéllyel sem állítható elő.

Mindezek alapján a Fővárosi Főügyészség a jelenleg más ügyben jogerős szabadságvesztését töltő férfit robbanóanyaggal való visszaéléssel vádolja, amely bűncselekmény törvény szerinti büntetési tétele a különös visszaeső elkövetőnek minősülő vádlott esetében 12 évig terjedő szabadságvesztés.

 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat