Ma: 2021.04.19. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Gyermekpornográfia miatt emelt vádat az ügyészség Fohsz Tivadar egykori fideszes politikus ellen
Privatkopo.hu 2021. 04. 08. 15:44:00

Az ügyészség vádat emelt a volt Budapest XVII. kerületi alpolgármester, Fohsz Tivadar ellen, mert az egykori fideszes politikus pornográf felvételt tárolt nevelt lányáról, amit még évekkel korábban, az általa titokban felszerelt kamerák rögzítettek a közös otthonukban.



Fohszot - érdekes módon - csak a felvételek tárolásával vádolták meg, azok készítésével nem, pedig a vádiratban arról írnak, hogy a kamerákat is ő szerelte fel, és a felvételeket is ő vágta meg. A készítésért jóval súlyosabb büntetést is kaphatna a felfüggesztettnél, amit az ügyészség indítványozott. 

Fohsz még 2011-ben, a feleségével és 16 éves nevelt lányával élt együtt budapesti otthonukban, ahol felesége és nevelt lánya tudta nélkül szerelt fel kamerákat több helyiségben is. Ezek a kamerák több olyan pornográf jellegű felvételt is rögzítettek, amelyeken Fohsz nevelt lánya volt látható. Fohsz a felvételeket megvágta, a videót pedig egy külön adathordozón rögzítette.

Az egykori fideszes alpolgármester ellen az illetékes kerületi ügyészség gyermekponográfia miatt emelt vádat, és indítványozták, hogy a bíróság börtönbüntetést szabjon ki, amelynek végrehajtását próbaidőre függessze fel. Emellett azt is indítványozták, hogy a vádlottat minden olyan foglalkozástól tiltsák el, ahol 18. életévét be nem töltött személlyel felügyeleti, hatalmi vagy befolyási viszonyba kerülhet.

 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Váratlan fordulat! „Örökösként” jelentkezett a halálra égetett milliárdos volt „élettársa”, akiről az üzletember korábban a gyámhivatalnak azt állította, hogy rendszeresen meglopja, mérgezi - a nő testvére a TEK műveleti főosztályvezetője
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat