Ma: 2024.03.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Két bűncselekmény, 1300 forint zsákmány
Privatkopo.hu 2019. 03. 25. 11:47:00

Rablásról érkezett bejelentés a Kiskunhalasi Rendőrkapitányságra 2019. március 24-én, délután.



Az egyik jánoshalmi családi háznál valaki bekopogott a kapun. Az udvaron tartózkodó idős nő a bejárathoz ment, és az ajtót kinyitotta, amit közben kívülről egy ismeretlen nagy erővel benyomott, és azzal fellökte az asszonyt. Ezt kihasználva a tettes beszaladt a házba, és az előszoba asztalon lévő 300 forintot magához vette, majd elmenekült.

A helyszínre érkező egyenruhások rövid időn belül beazonosították és kevéssel később elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható jánoshalmi lakost.

A rendelkezésre álló adatok szerint a 24 éves férfi aznap másik bűncselekményt is elkövetett. A kora délutáni órákban, a kerítésen átmászva bejutott egy másik ingatlan területére, majd a lakás egyik helyiségében, a sértett idős korából adódó félelmét kihasználva a jelenlétében kutatott, és onnan 1 000 forint készpénzt tulajdonított el.

A gyanúsítottat a nyomozók rablás bűntett és kifosztás bűntett miatt kihallgatták, őrizetbe vették, valamint előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására.

 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat