Ma: 2024.03.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Bűnözés a nagyvilágban
Erőszakkal akarta behajtani az albérleti díjat a makói cigányasszony
Privatkopo.hu 2019. 03. 22. 6:47:00

Előzetes letartóztatását kezdeményezte a Makói Járási Ügyészség annak a nőnek, aki erőszakkal próbálta meg behajtani egy albérlőjétől a bérletidíj-követelését.



A gyanú szerint a sértett 2018. év végén bérbe vette a gyanúsítottól annak makói házát, havi 50 000 forintos bérleti díj ellenében. A házból azonban négy nap tartózkodást követően kiköltözött, bérleti díjat a továbbiakban nem fizetett, bár a gyanúsított azt többször próbálta elkérni tőle.

A gyanúsított néhány napja meglátta egy makói utcán sétálni az albérlőt, ezért odafutott hozzá, megütötte, majd kiabálva pénzt követelt tőle, azzal, hogy ha nem fizet, elvágja a torkát. Miután pénzt ekkor sem kapott, aznap délután felkereste a sértettet, és további halálos fenyegetéseket helyezett kilátásba számára, illetve a társaságában lévők számára is.

Az önbíráskodás bűntettének kísérlete, valamint a testi sértés vétsége miatt indult eljárásban az ügyészség a bűnismétlés veszélye okán tett indítványt a többszörösen büntetett előéletű gyanúsított letartóztatásának egy hónapra történő elrendelésére.

 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat