Ma: 2024.03.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Elkábította, majd kifosztotta ismerősét
HP 2018. 04. 25. 7:19:00

Több bűncselekmény miatt is vádat emelt az ügyészség egy férfival szemben, aki elkábította, majd kifosztotta fiatal ismerősét, Kiskunfélegyházán.



A Kiskunfélegyházi Járási Ügyészség vádirata szerint a 23 éves vádlott 2017. október 18-án, este, Kiskunfélegyházán szóba elegyedett egyik ismerősével, akiről tudta, hogy még nincs 18 éves és iskolába jár. Szóba került közöttük, hogy a vádlottnál van-e valami ,,anyag", amivel a sértettet meg tudná kínálni, ugyanis korábban már fogyasztottak együtt bódító hatású anyagot.

Ezután elmentek a vádlott testvérének a lakására, ahol a vádlott megkínálta a sértettet egy általa sodort cigarettával, amit közösen szívtak el. A sértett háromszor szívott bele a cigarettába, amikor rosszul lett, elszédült és hányni kezdett. Kérte a vádlottat, hogy hívjon mentőt és ezért a telefonja lezáró kódját is megadta. A vádlott azonban - látva, hogy a sértett félig öntudatlan állapotba került és mozogni sem tud - nem hívott mentőt, hanem a sértett telefonjából kivette a SIM kártyát, eltörte, majd zsebre rakta a telefont. A vádlott ezután kitámogatta az udvarra a sértettet és ott magára hagyta, de előtte magához vette a fiú kabátját és airsoft pisztolyát is.

Amikor a sértett magához tért, egy közeli vendéglő felszolgálója segítségével értesítette a mentőket és a rendőrséget.

A nyomozás során kiderült, hogy az elszívott cigaretta herbál fantázianevű designer drogot tartalmazott. A rendőrök az ellopott értékeket lefoglalták és visszaadták a sértettnek, így a kár megtérült.

A büntetett előéletű vádlott előzetes letartóztatásban várja a tárgyalást, őt a járási ügyészség kifosztás bűntettén kívül kóros szenvedélykeltés vétségével is vádolja. Bűnössége kérdésében a Kiskunfélegyházi Járásbíróság fog dönteni.

 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat