Ma: 2024.03.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Balesetek, tűzesetek, katasztrtófák
Elfogták a dohánybolti rablót
Privatkopo.hu 2017. 12. 11. 12:40:00

A rendőrség tájékoztatása szerint egy ismeretlen férfi 2017. december 7-én, 18 óra 30 perc körül megjelent az egyik fülöpszállási dohányboltban, ahol egy fegyvernek látszó tárgyat fogott az ott dolgozó alkalmazottra és a bevételt követelte. Az eladó a pánikjelzőt bekapcsolta, aminek hatására a férfi elmenekült a helyszínről.



Az ismeretlen tettesről a dohánybolt biztonsági kamerája felvételt készített, amit a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság felhívás útján közzétett. A sikeres felderítéshez hozzájárult a rendőrségi felhívás is, amelynek eredményeként a főkapitányság nyomozói két nap alatt azonosították az elkövetőt, és vele szemben elfogatóparancsot bocsátottak ki.

A Kiskőrösi Rendőrkapitányság munkatársai az elfogatóparancs alapján 2017. december 10-én, 11 óra 45 perckor, Kiskőrösön elfogták a férfit.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya gyanúsítottként kihallgatták a 40 éves tabdi lakost, akit fegyveres rablás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vettek. A nyomozók előterjesztést tesznek az ügyészségnek a gyanúsított előzetes letartóztatásának indítványozására.

 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat