Ma: 2024.04.19.
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info






 
Vissza a főoldalra
Brutális támadással emlékeztek meg Jézus feltámadásáról az ecsencsi cigányok
Privatkopo.hu 2019. 04. 23. 9:44:00

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága garázdaság és súlyos testi sértés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást D. A. 31 éves, D. S. 57 éves, D. S. 39 éves, D. M. 21 éves, D. O. 27 éves és K. Zs. 18 éves encsencsi lakosok ellen.



A megalapozott gyanú szerint a férfiak botokkal és baltával felfegyverkezve támadtak rá korábbi konfliktusuk miatt egy ötfős társaságra Encsencsen, 2019. április 21-én, 22 óra 30 perckor.

A 34 éves, 32 éves, 56 éves, 26 éves és 33 éves szintén encsencsi férfiakat a náluk lévő eszközökkel bántalmazták és ennek következtében ketten nyolc napon túl gyógyuló súlyos, míg hárman könnyű sérüléseket szenvedtek.

A rendőrök a hat férfit a Nyírbátori Rendőrkapitányságra előállították és gyanúsítottként kihallgatták. A büntetőeljárás alatt a gyanúsítottak szabadlábon védekezhetnek.  

 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat