Ma: 2024.03.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Régi idők nagy bűnügyei
Nevelt lányát akarta eladni a 43 éves ecsegi nyomorult, de az „üzlet” megkötése közben lecsaptak rá a nyomozók
Zsaru Magazin 2019. 06. 12. 13:48:00

Kegyetlen bűncselekményt lepleztek le a Nógrád megyei rendőrök. Egy férfi a 17 éves nevelt lányát akarta értékesíteni, de a rendőrök trükköt alkalmaztak, a pénzszerzés érdekében mindenre képes férfi pedig belesétált a csapdájukba. Emberkereskedelem kísérlete miatt indítottak ellene büntetőeljárást - letartóztatása mellett. 



A rendőrök megtudták, hogy a 43 éves, ecsegi B. János a hivatalosan a gondozására bízott lányt áruba bocsátotta egy beszélgetés során. A gyanúról megbizonyosodtak, és igazolva látták azt. A férfi úgy nyilatkozott a lányról, mintha a tulajdona lenne, amit tetszése szerint akár el is adhat, és kérkedett a hatalmával is, azt mondta, úgyis azt csinálja, amit mond neki. 

A rendőrök szerint az eset már a rabszolga-kereskedelmet idézte, ezért kiderítették az adásvétel helyét, idejét, lecsaptak a lány ellenértékét átvevő férfira, Pásztón.

Emberkereskedelem kísérlete miatt indítottak ellene büntetőeljárást - letartóztatása mellett. 

(Fotó: illusztráció)

 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat