Ma: 2024.03.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Dróthurokkal fojtotta meg feleségét és kutyáját egy zalaegerszegi férfi, de önmagával már nem volt képes végezni
Privatkopo.hu 2020. 06. 04. 13:28:00

Már az előkészítő ülésen beismerte tettét, és elfogadta az ügyészség indítványát, így - nem jogerősen - 12 év börtönbüntetésre ítélte a Zalaegerszegi Törvényszék azt a férfit, aki januárban előbb az élettársát, majd a kutyájukat is megfojtotta, ezután pedig értesítette a rendőrséget.



Az 54 éves férfi több mint 20 éve élt élettársi kapcsolatban egy nővel, akivel 2017 nyaráig az asszony tulajdonában lévő zalaegerszegi lakásban éltek. Pénzügyi nehézségek miatt az ingatlant értékesítették, ezután pedig egy bérelt lakásban laktak, de anyagi helyzetük továbbra sem rendeződött, rendszeresen nagyobb összegű tartozást halmoztak fel. A pár a múlt év végén közel 300 ezer forinttal tartozott a bérelt lakás tulajdonosainak, akik felszólították őket, hogy tartozásuknak legalább a nagyobb részét január 5-ig rendezzék, különben az ingatlant el kell hagyniuk.

A férfi és a nő január 4-én, reggel megbeszélte, hogy a tartozást nem képesek kifizetni, elköltözni nem tudnak, ezért együtt halnak meg úgy, hogy a férfi előbb megöli az asszonyt, majd öngyilkosságot követ el, illetve elpusztítják a kutyájukat is.

A férfi nem sokkal később egy dróthurokkal hátulról megfojtotta az asszonyt, hasonló módon a kutyájukkal is végzett, majd a nő holttestét a kutyáéval együtt az ágyba fektette.

Ezek után önmagával már nem volt képes végezni, ezért elment a Zalaegerszegi Rendőrkapitányságra és bejelentette, hogy mit tett.

A törvényszék előkészítő ülésén a zalaegerszegi büntetés-végrehajtási intézetből videós távmeghallgatással nyilatkozó vádlott fenntartotta korábbi, teljes körű beismerő vallomását, illetve lemondott a tárgyalás lehetőségéről. Az ülésen így ítélet is született, az ügyészség indítványával megegyezően 12 év börtönbüntetést kapott a férfi, aki a büntetés kétharmadának letöltése után szabadulhat legkorábban.

A bíró az ítélettel összefüggésben közölte: enyhítő körülményként értékelte a büntetlen előéletet, a beismerő vallomást és a megbánást. Súlyosította ugyanakkor az ítéletet, hogy közeli hozzátartozó volt az áldozat, illetve - ha közösen is, de - előre kitervelték a halálesetet, továbbá hogy a férfi állatkínzást is elkövetett.

Az ügyész elfogadta a kiszabott ítéletet, de a vádlott az időtartam csökkentése érdekében fellebbezést jelentett be.

 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat