Ma: 2024.03.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Közérdekű címek, telefonszámok
Kirabolták, majd a csalánosba lökték - vádemelés két „c-típusú” fiatalkorúval szemben
Privatkopo.hu 2020. 05. 23. 7:10:00

A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a két fiatalkorúval szemben, akik tavaly novemberben egy ismerősüket rabolták ki, majd a csalánosba lökték, súlyos fulladásos rohamot kiváltva ezzel a sértettnél.



A vádirat szerint a két vádlott 2019. november 21-én, 20 órakor találkozott a sértettel egy Csongrád megyei kisváros benzinkútjánál, mivel utóbbi kölcsön akart kérni tőlük. A találkozás során azonban a vádlottak kiabálni kezdtek a sértettel egy korábbi sérelem okán, valamint fenyegetni kezdték őt azzal, hogy megölik. Ezt követően megütötték a sértettet, földre nyomták, majd egyikőjük lefogta, amíg társa átkutatta zsebeit és elvette a sértett mobiltelefonját.

A vádlottak - mielőtt a helyszínről távoztak volna - a sértett a közeli csalánosba lökték, akinek ettől súlyos fulladásos, asztmás rohama lett.

A vádlottak a sértettnek 42 ezer forintos kárt, valamint 8 napon belül gyógyuló sérüléseket okoztak. Az eljárás során a kár nagy része megtérült.

A járási ügyészség a két fiatalkorút társtettességben elkövetett rablás bűntettével vádolja.

A vádlottak bűnösségének kérdésében a Hódmezővásárhelyi Járásbíróság fog dönteni.

 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat