Ma: 2024.03.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Bűnözés a nagyvilágban
Saját magát fuvarozta a betörésekhez a budapesti taxis
Privatkopo.hu 2019. 06. 23. 6:40:00

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói befejezték annak a férfinak az ügyét, akit saját taxijának a rendszáma buktatott le.



A BRFK VI. kerületi Rendőrkapitánysága lopás bűntett miatt folytatott eljárást a 30 éves budapesti Ny. Károly ellen, aki a gyanú szerint 2018. november 27. és 2019. január 2. között három budapesti lakásba tört be.

A nyomozók az eljárás során megállapították, hogy Ny. Károly először 2018. november 27-én, a VII. kerületben, egy Vörösmarty utcai lakásba az ajtót befeszítve tört be és onnan laptopot, karórákat, pénzt és több számítástechnikai eszközt ellopott.

A férfi ezt követően 2019. január 2-án egy Csengery utcai társasház két lakásába is betört, az egyik lakásból számítástechnikai eszközöket és karórákat lopott, míg a másik lakásánál a tulajdonos megzavarta a betörőt, aki elmenekült a helyszínről.  A férfi még ugyanezen a napon egy Eötvös utcai lakóház több lakásába is megpróbált bejutni, de a lakók észrevették és hívták a rendőrséget.

A nyomozók az Eötvös utcai helyszínen végzett adatgyűjtések során megállapították, hogy a betörő egy taxival menekült el a helyszínről, és az autó rendszáma alapján azonosították Ny. Károlyt, aki a taxit munkaeszköznek is használta.

A nyomozók a férfit VIII. kerületi otthonában, január 14-én elfogták és előállították a BRFK VI. kerületi Rendőrkapitányságra, ahol két rendbeli lopás bűntett és egy rendbeli lopás bűntett kísérlet miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. kerületi Rendőrkapitányság munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratot átadják az illetékes ügyészség részére.?

 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat