Ma: 2024.03.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Rendőrségi hírek, közlemények
Acélbetétes bakanccsal rugdosta
Privatkopo.hu 2020. 09. 25. 15:24:00

A Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség vádat emelt azzal a két férfivel szemben, akik tavaly májusban építési törmelék elhelyezése okán vitatkoztak össze a sértettel.



A vádirat szerint a sértett szegedi ingatlana melletti telket egy építési vállalkozó használta, aki erre a földterületre 2019-ben több alkalommal építési anyagot szállított. A sértett ezt nehezményezte és szólt is az ott dolgozó munkásoknak, de a konfliktus a vádbeli napig a kölcsönös sértegetésekben merült ki, tettlegesség addig nem történt.

A sértett 2019. május 25-én, reggel kerékpárral indult hazafelé a közeli boltból, amikor autóval elhaladt mellette az építési vállalkozó két munkása. Miután észrevették a sértettet, az autóval elé vágtak és megállásra kényszerítették, majd a gépkocsiból kiszállva a vádlottak egyike a sértetthez lépett és ököllel arcon ütötte. A sértett ennek következtében a földre esett. Bántalmazásával ezt követően sem hagytak fel, négyszer-ötször arcon ütötték és mindkét vádlott rugdosni kezdte őt. A vádlottak egyikén fémbetétes munkavédelmi cipő volt, amellyel legalább két alkalommal a sértett mellkasába rúgott.

A vádlottak ezt követően a földön fekvő, vérző fejű férfit magára hagyták, majd a gépkocsival a helyszínről elhajtottak. A sértett a telefonjáról értesítette a mentőket, akik kórházba szállították.

A bántalmazás következtében a sértett - a bordatörések mellett - fejsérülést, valamint a mellkas sérülését szenvedte el, amelyek közvetett életveszélyes állapotot eredményeztek. A sértett sérülései mintegy 4 hét alatt gyógyultak meg.

A főügyészség a vádlottakat életveszélyt okozó testi sértés bűntettével vádolja.

 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat