Ma: 2019.01.18. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Politika és bűnözés
Nyugodtan nyaralhat Gyurcsány, nem zavarják az „elszámoltatók”

Szinte biztos, hogy őszig nem függeszti fel az Országgyűlés a volt kormányfő mentelmi jogát, így az ellene indított ügyészségi vizsgálat addig mindenképpen szünetel - tudta meg a Népszabadság.

Hangfelvételek lehetnek a bizonyítékok Szilvásyék ellen - de lehet, hogy nem

Hangfelvételek is bizonyítékul szolgálhatnak egyes politikusokat érintő eljárásokban - írta pontosan meg nem nevezett forrásra hivatkozva szerdai számában a Magyar Nemzet a volt titkosszolgálati vezetők elleni eljárás kapcsán, de a lap nem nevezte meg pontosan, hogy melyik eljárásokról lehet szó.

Kémügy: már négy gyanúsított van

A kémkedés miatt indult büntetőeljárás negyedik gyanúsítottjának, a bíróság előtt kedden megjelent, eltakart arcú titokzatos férfinek elrendelte a bíróság az előzetes letartóztatását - állítja keddi számában a Magyar Hírlap.

Előzetes letartóztatásba kerülhet Szilvásy és Laborc

Bűnpártolással gyanúsítja a katonai ügyészség Laborc Sándort, a Nemzetbiztonsági Hivatal volt főigazgatóját a kémkedéssel meggyanúsított Galambos Lajos ügyében - írta hétfői számában a Népszabadság és a Magyar Hírlap.

Laborc Sándort is őrizetbe vették - ki lesz a következő?

Szilvásy György után őrizetbe vették Laborc Sándort is - tudta meg a Hír Televízió. A KGB akadémián végzett tiszt Szilvásy György minisztersége ideje alatt - 2007 decembere és 2009 júliusa között - irányította a Nemzetbiztonsági Hivatalt.

Őrizetbe vették Szilvásy György volt titokminisztert - államellenes bűncselekmény elkövetésével gyanúsíthatják

Őrizetbe vette a rendőrség Szilvásy Györgyöt, a volt szocialista titokminisztert - olvasható a Hír Televízió honlapján. A csatorna információi szerint Szilvásy a Gyorskocsi utcai fogdában töltötte az éjszakát.

Így megy ez mifelénk: csalási ügyből mosdathatta ki Jakubinyit az NBH volt főigazgatója

Csalási ügyből mosdathatta ki az NBH volt főigazgatója Jakubinyi Róbertet a katonai ügyészség gyanúja szerint.

Őrizetbe vették a Nemzetbiztonsági Hivatal volt főigazgatóját - „énekelni” kezdett Földesi-Szabó?
Budapesti Katonai Ügyészség kedden őrizetbe vette Galambos Lajost, akit annak idején még Medgyessy Péter miniszterelnök nevezett ki.

Újabb nyomozás indult az Esélyegyenlőségi Főigazgatóság gyanús gazdálkodása miatt

Nyomozást indított a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) gazdaságvédelmi főosztálya hűtlen kezelés gyanújával az egykori oktatási tárca alatt működő Esélyegyenlőségi Főigazgatóság 2006 és 2009 közötti gazdálkodása miatt. A BRFK kommunikációs osztályán a Magyar Nemzetet arról tájékoztatták: a büntetőeljárás egyelőre ismeretlen elkövető ellen folyik.

Ha a csend beszélni tudna: nem tett vallomást kerékbilincs-ügyben a szocialista Szabó Zoltán

Tagadta bűnösségét, de vallomást nem kívánt tenni az önkormányzati korrupció miatt folyó Hunvald-ügyben hivatali visszaéléssel és hűtlen kezeléssel megvádolt Szabó Zoltán volt szocialista országgyűlési képviselő csütörtökön a Fővárosi Bíróságon.

Budai most Borovszkyt jelentette fel

Az elszámoltatási kormánybiztos feljelentette az Esélyegyenlőségi Főigazgatósága korábbi főosztályvezetőjét jogosulatlan gazdasági előny megszerzése és különösen nagy értékre elkövetett hűtlen kezelés gyanújával.

Elsírta magát az utolsó szó jogán dombóvári polgármester

Elsírta magát a tárgyaláson Dombóvár polgármestere, mikor az utolsó szó jogán felszólalt. Ítéletet csak a jövő héten hirdetnek az ügyében.

Bajban Orbán kedvence: több milliárdos vesztegetéssel vádolják Hernádi Zsoltot Horvátországban

Horvátországban 10 millió eurós - mintegy 2 milliárd 600 millió forintos - vesztegetéssel vádolta meg az ügyészség a Mol vezérigazgatóját - közölte a Večernji list horvát napilap.

„Ez elég soványka”: nem küldött bizonyítékokat az ügyészség Gyurcsány-ügyben

Az ügyészség válaszolt, de iratokat nem küldött az Országgyűlés mentelmi bizottságának Gyurcsány Ferenc volt kormányfő ügyével kapcsolatban - mondta el Rubovszky György, a parlamenti bizottság KDNP-s elnöke az MTI-nek.

Ki-be: újra előzetesben Hunvaldék

Visszakerül a rács mögé Hunvald György és Gál György - a Népszava online-nak nyilatkozott arról a volt erzsébetvárosi polgármester, hogy a Fővárosi Ítélőtábla úgy döntött: helyt ad az ügyészség fellebbezésének és újra előzetes letartóztatásba helyezi az ingatlanpanama első- és másodrendű vádlottját.

Cikkek: 1-15 16-30 31-45 46-60 61-75 76-90 91-105 106-120 121-135 136-150 151-165 166-180 181-195 196-210 211-225 226-240 241-255 256-270 271-285 286-300 301-315 316-330 331-345 346-360 361-375 376-390 391-405 406-420 421-435 436-450 451-465 466-480 481-495 496-510 511-525 526-540 541-555 556-570 571-585 586-600 601-615 616-630 631-645 646-660 661-675 676-690 691-705 706-720 721-735 736-750 751-765 766-780 781-795 796-810 811-825 826-840 841-855 856-870 871-885 886-900 901-915 916-919
 
Top cikkek
Kilógó lóláb: 12,5 milliárd forint közpénzzel bélelték ki az ugyanazon a napon alapított, azonos székhelyű, offshore hátterű cégeket
Nulladik típusú találkozások: Pintér Sándor és a furcsa véletlenek
Titkok és szolgák: a hülyének nézett ország
Lázár János „zseniális” üzleti húzása: bannerekért adta el a vásárhelyi iskola épületét egy szexiparban (is) érdekelt internetes cégnek
Egy úr a zűrből: százmilliókkal károsíthatott meg magánszemélyeket (is) az Electro World vezére!
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat