Ma: 2018.10.19. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Jogháló
Megszüntették az ácsi hármas gyilkosság nyomozását: az élettárs mészárolt

A szakértői vélemények minden kétséget kizáróan igazolták, hogy az a 28 éves férfi mészárolta le élettársát és annak két fiát, aki szörnyű tette után öngyilkosságot követett el, ezért a rendőrség a gyanúsított halála miatt a nyomozást megszüntette.

Egy - majdnem - mindenre alkalmas ember: Bolcsik Zoltán, a Nemzeti Védelmi Szolgálat főigazgatója

Január elsejétől több száz megbízhatósági vizsgálatot indít a Nemzeti Védelmi Szolgálat. A szervezet leendő főigazgatója, Bolcsik Zoltán az MTV Híradójának azt mondta: a tisztességes dolgozóknak nincs mitől tartaniuk.

Erőszakos családi konfliktusok: hatvannál is több távoltartási végzés egy év alatt

Elsősorban házastársak, élettársak, illetve idős szülők és gyerekeik közötti erőszakos konfliktusok miatt rendeltek el több mint hatvan esetben megelőző távoltartást a Pest megyei bíróságok a vonatkozó törvény hatályba lépése óta eltelt bő egy évben - tájékoztatta a megyei bíróság szóvivője az MTI-t.

Szigor az utakon

Akár 300 ezer forintos helyszíni birság kiszabását is lehetővé teszi a karácsony előtt a Parlamentben elfogadott közlekedési törvény, amellyel a korábbi jogszabály mintegy 100 ponton változik meg.

Új hatóság: Nemzeti Adó- és Vámhivatal

2010. december 9-én kihirdetésre került a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szervezetéről és egyes szervek kijelöléséről szóló 273/2010. (XII. 9.) Korm. rendelet, amely a Nemzeti Adó- és Vámhivatal („NAV") szervezetét, illetékességi és hatásköri szabályait határozza meg. A rendelet - fő szabályként - 2011. január 1-jén lép hatályba.

A PRIVÁT KOPÓ MAGAZIN BÉKÉS, BOLDOG KARÁCSONYT KÍVÁN OLVASÓINAK!
BÉKÉS, BOLDOG KARÁCSONYT KÍVÁNUNK MINDEN KEDVES OLVASÓNKNAK!
Kemény angol kritika: a magyar médiakorlátozások sértik a szabadságjogokat és az európai értékeket
Vezércikket és külön értékelő írásokat is közöl a londoni The Times a magyar médiatörvényről.

Januártól a rendőrök életvitelét és hozzátartozóit is ellenőrzik

A rendőrök hozzátartozóit is ellenőrzik a jövőben, nyilatkozniuk kell, hogy ehhez hozzájárulnak-e. A kifogástalan életvitel ellenőrzését is magába foglaló törvény január 1-től lép hatályba.

Adócsalás a DHL-nél? - Járuléksikáló számlázási „okosság” a multicégnél

Állítólag egy multinacionális nagyvállalatnak nem szükséges piti csalásokhoz folyamodnia azért, hogy profitját növelje.  Vagy mégis? A német tulajdonú DHL egy olyan világcég, amelynek nemzetközi hálózata több, mint 220 országot és térséget köt össze, a csoport 2009-es árbevétele meghaladta a 46 milliárd eurót. Felvetődött a gyanú: magyarországi leányvállalata munkaszerződés/megbízási szerződés nélkül foglalkoztat(hat)ott futárt (futárokat?), ezzel kibúj(hatot)t a munkáltatót terhelő, munkabér után fizetendő közterhek megfizetésének kötelezettsége alól.

Figyelem! Kivonják a forgalomból a bírsággal tartozók gépkocsiját

Tettenéréskor kötelezően helyszíni bírságot kell kiszabnia a rendőrségnek a jövőben az öv nélkül vezetőkre és a piroson áthajtókra, ha a parlament elfogadja a kormány közlekedési salátatörvényét. A tervezet alapján a jövőben nem nagyon lesz mód óriásplakátok elhelyezésére az utak mentén, és távoktatásban is lehet vezetni tanulni.

Süddeutsche Zeitung: Orbán a média korlátlan ura lesz - ennek is vége lesz egyszer…

Kezet rá címmel és Magyarország a többséget alkotó párt felügyelete alá helyezi a médiumokat alcímmel közölt hétfőn írást tárcarovatában a Süddeutsche Zeitung.

Pintér: 40%-kal csökkent a bolti lopások száma - ami korábban Orbánék miatt emelkedett

A szabálysértési törvény augusztusi módosítása óta 40 százalékkal csökkent a bolti lopások száma a nagyvárosokban dolgozó kereskedők visszajelzései alapján - mondta Pintér Sándor belügyminiszter az Országos Polgárőr Szövetség pénteki évértékelő elnökségi ülésén.

Döbbenetes: HIV-fertőzött fogvatartott köpött le egy rendőrt

Vérrel köpött le egy HIV-fertőzött férfi egy rendőrt a Nyírbátori Őrzött Szálláson; az eset még november közepén történt, a rendőr az előzetes vizsgálat alapján nem kapta el a halálos kórt, de a végleges eredményre összesen hat hetet kell várnia — mondta el Kiss János István, a Független Rendőr Szakszervezet régióelnöke, pénteken.

Ítélet a roma kárpótlási csalássorozat-ügyben: összesen 36 évet kaptak a cigány svindlerek

Huszonhat vádlottat összesen több mint 36 évre ítélt el elsőfokon a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság a roma kárpótlásokkal kapcsolatban. A vádlottak közül a bíróság egy embert felmentett, 17-en felfüggesztett börtönbüntetést kaptak, három vádlottat közérdekű munkavégzésre köteleztek, míg ötöt letöltendő szabadságvesztésre ítéltek. Köztük a jelenlegi győri cigány kisebbségi önkormányzat elnökét is.

Nyilvánosak lesznek a jelentések, kutatható az ügynökmúlt

Az előző rendszerben megfigyeltek hozzájuthatnak a róluk készült iratok eredeti példányaihoz, megszűnik a Kenedi-bizottság tagjainak megbízatása, és az állam ügynökeinek adatai a jövőben kutathatók lesznek. Ezt tartalmazza az állambiztonsági szolgálatok mágnesszalagra rögzített adatbázisaiban található adatok felülvizsgálatáról szóló, most megjelent kormányrendelet.

Cikkek: 1-15 16-30 31-45 46-60 61-75 76-90 91-105 106-120 121-135 136-150 151-165 166-180 181-195 196-210 211-225 226-240 241-255 256-270 271-285 286-300 301-315 316-330 331-345 346-360 361-375 376-390 391-405 406-420 421-435 436-450 451-465 466-480 481-495 496-510 511-525 526-540 541-555 556-570 571-585 586-600 601-615 616-630 631-645 646-660 661-675 676-690 691-705 706-720 721-735 736-750 751-765 766-780 781-795 796-810 811-825 826-840 841-855 856-870 871-885 886-900 901-915 916-930 931-945 946-960 961-964
 
Top cikkek
Kilógó lóláb: 12,5 milliárd forint közpénzzel bélelték ki az ugyanazon a napon alapított, azonos székhelyű, offshore hátterű cégeket
Nulladik típusú találkozások: Pintér Sándor és a furcsa véletlenek
Titkok és szolgák: a hülyének nézett ország
Lázár János „zseniális” üzleti húzása: bannerekért adta el a vásárhelyi iskola épületét egy szexiparban (is) érdekelt internetes cégnek
Egy úr a zűrből: százmilliókkal károsíthatott meg magánszemélyeket (is) az Electro World vezére!
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat