Ma: 2018.08.18. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Jogháló
Ügyészségi vizsgálat Rohác DNS-e miatt: mulasztás vagy szándékos bűncselekmény?

A Fővárosi Főügyészség vizsgálatot indított a rendőrségen és a szakértői intézetben annak tisztázása érdekében, kit terhel a felelősség azért, hogy csak hónapokkal Jozef Rohác 2010. októberi szabadlábra helyezése után derült ki, hogy Fenyő János gyilkosának sapkájában az ő DNS-ét találták meg.

A megélhetési gyerekszülés az egyik legégetőbb társadalmi probléma: felborulhat a közbiztonság

Volner János, a Jobbik frakcióvezető-helyettese a nemzeti párt majálisán kijelentette: a bűnözés a cigányság köreiben termeli újra magát, mert Magyarországon olyan „megélhetési gyermekszülést” támogató szociális támogatások vannak, amelyek azokat ösztönzik „fokozott szaporodásra”, akik sokszor nem azért nem dolgoznak, mert nincs munkájuk, hanem azért, mert nem is akarnak.

Éveken át üzletelt az olimpiai jegycsalókkal a MOB hivatalos partnere

Nemzetközi kivizsgálás tárgya lehet a Seattle Times által feltárt olimpiai jegyértékesítési botrány. Ennek jelentős magyar szála is van. A Pegazus utazási iroda, a MOB hivatalos partnere éveken át üzletelt Joseph Bunevacz magyar származású férfival, aki a feltételezések szerint a vancouveri játékokat érintő bűnügy központi figurája.

Kettős gyilkost adott ki Magyarország az oroszoknak

Magyarország kiadott Oroszországnak egy kettős gyilkossággal vádolt orosz állampolgárt - közölte Marina Gridnyeva, az orosz főügyészség szóvivője és az orosz belügyminisztérium, pénteken.

Tetemes adótartozást halmozott fel Stohl cége - végrehajtók látogathatják meg

Kiderült, hogy Stohl András egyik cége 1,5 milliós adótartozást halmozott fel, ezért végrehajtást kezdeményeztek ellene - írja a csütörtöki Blikk.

Ítélet a mezőtúri emberrablók ügyében

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság dr. Pongrácz Zsolt vezette büntetőtanácsa új eljárásban is bűnösnek talált szerdán egy testvérpárt, egy Mezőtúron, 2004-ben történt bűncselekmény ügyében.

West Balkán-ügy: négy rendezvényszervező ellen emeltek vádat

Négy rendezvényszervező ellen emelt vádat a VI.-VII. kerületi ügyészség a Nyugati téri West-Balkán nevű szórakozóhelyen január 15-én három halálos áldozatot követelő tragédia ügyében halálos tömegszerencsétlenség okozásáért.

Brutális gyilkosság ügyében születhet ítélet

Csütörtökön hirdet ítéletet, első fokon, a Pest Megyei Bíróság egy 2007. februári, galgahévízi brutális emberölés ügyében.

Börtönbüntetés a mobiltelefon tolvajoknak

Három-három év letöltendő börtönbüntetésre ítélte nem jogerősen a Zala Megyei Bíróság szerdán azt a két gépkocsivezetőt, akik közreműködtek abban, hogy az Olaszországba szánt rakományból bűntársaik 232 millió forint értékben mobiltelefonokat lopjanak.

Tagadja az üzletvezető, hogy emberrablás történt a Club69-ben

Pénteken a Fővárosi Bíróságon tanúvallomásában azt állította a Club69 üzletvezetője, hogy szóltak volna neki az alkalmazottak, ha gond lett volna a három svéd állampolgár számlájával.

Kiknek élmény a meg nem valósult fürdő Rákosmentén? - Százmilliókba kerülhet a kerületnek a fideszes polgármester „végtelen türelme”

„A szerződéseket egy jogállamban be kell tartani/tartatni. Szigorú írásos garanciákat, szankciókat alkalmazunk, hogy ezek alól semmilyen kibúvó ne legyen” - írta egy internetes fórumon - lev1 nicknéven - 2008. január 25-én Riz Levente, Rákosmente fideszes polgármestere egy élményfürdő létrehozását célzó telekeladással összefüggésben. Azóta eltelt 3 év, de a beruházásból még egy kapavágás sem valósult meg. Az önkormányzat 4 hónap „türelmi időt” követően felmondhatta volna a vevővel kötött szerződést, de 35 hónap múltán sem tette azt meg. A XVII. kerület pénze meg csak folyik, folyik és folyik egy 500 ezer forinttal alapított projektcégecske zsebébe…

Tarlós nagy ötlete: büntetnék a közterületeket elhagyni nem hajlandó hajléktalanokat - és miből fizetnének?

Ötvenezer forintig terjedő bírsággal büntetné a budapesti városvezetés azt, aki a közterületet „életvitelszerű lakhatás céljára” használja.

Lejárt a moratórium, kezdődnek a kilakoltatások

Hosszú szünet után ismét megkezdődtek a kilakoltatások, egyelőre csak az önkormányzati tartozásoknál van lehetőség ilyen eljárásra, a végrehajtók eddig minden esetben üres lakásokat találtak - írja csütörtöki számában a Magyar Nemzet.

Nincs szükség „menedzsertablettákra” és „alteregóra”: nem kaphatja vissza rendőri állását a részegen balesetező Kiss Ernő

Nem kaphatja vissza rendőri állását Kiss Ernő (61) volt XIII. kerületi rendőrkapitány - így döntött tegnap jogerősen a Fővárosi Bíróság.

Vagyonosodási vizsgálatot kért Tiszavasvári polgármestere a cigány uzsorások ellen - nagyon helyes!

Adóhatósági vagyonosodási vizsgálatot kért Tiszavasvári jobbikos polgármestere az uzsorások ellen; Fülöp Erik szerdán, Nyíregyházán tartott sajtótájékoztatóján azt is bejelentette: Tiszavasvári jobbikos többségű önkormányzati közgyűlése megalakítja a csendőrséget a településen.

Cikkek: 1-15 16-30 31-45 46-60 61-75 76-90 91-105 106-120 121-135 136-150 151-165 166-180 181-195 196-210 211-225 226-240 241-255 256-270 271-285 286-300 301-315 316-330 331-345 346-360 361-375 376-390 391-405 406-420 421-435 436-450 451-465 466-480 481-495 496-510 511-525 526-540 541-555 556-570 571-585 586-600 601-615 616-630 631-645 646-660 661-675 676-690 691-705 706-720 721-735 736-750 751-765 766-780 781-795 796-810 811-825 826-840 841-855 856-870 871-885 886-900 901-915 916-930 931-945 946-960 961-964
 
Top cikkek
Kilógó lóláb: 12,5 milliárd forint közpénzzel bélelték ki az ugyanazon a napon alapított, azonos székhelyű, offshore hátterű cégeket
Nulladik típusú találkozások: Pintér Sándor és a furcsa véletlenek
Titkok és szolgák: a hülyének nézett ország
Lázár János „zseniális” üzleti húzása: bannerekért adta el a vásárhelyi iskola épületét egy szexiparban (is) érdekelt internetes cégnek
Egy úr a zűrből: százmilliókkal károsíthatott meg magánszemélyeket (is) az Electro World vezére!
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat