Ma: 2018.12.18. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Eltérő kultúra: hasba rúgták az állapotos nőt, meghalt a babája

Hasba rúgtak egy terhes nőt a Somogy megyei Kutason, ahol tömegverekedés tört ki, hétfőn. A nő elvesztette a magzatát.

Fegyházbüntetésre ítélték a házkutatás címén rabolgató álrendőröket

Fegyházbüntetésre ítélte első fokon a Budapest Környéki Törvényszék hétfőn egy tizennégy emberből álló bűnözői csapat tagjait, akik magukat rendőrnek kiadva, fegyverrel raboltak ki jó anyagi körülmények között élő embereket - közölte a törvényszék szóvivője.

„Fiatalkori sajátosság”: vonaton rabolták ki a lányt

A Karcagi Rendőrkapitányság büntetőeljárást indított egy hajdúböszörményi asszony bejelentése alapján ismeretlen tettesek ellen, akik 2014. július 20-án, a Záhony és Szolnok közötti szakaszon közlekedő vasúti szerelvényen egyedül utazó gyermekét kirabolták.

„Szórakozás”: leitatta, majd megrugdalta 15 éves fiát az „apa”

A rendőröket vasárnap, hajnalban riasztották egy balatonakarattyai vendéglőhöz. A kiérkező egyenruhások egy fiatal, eszméletlen fiút találtak a földön, akit egy őrjöngő ember rugdalva, ütögetve, kiabálva, majd egy korsó sörrel leöntve próbált „észhez téríteni”.

A „rend”: üveggel dobtak fejbe egy férfit Siófokon

Fiatalok kerültek összetűzésbe a siófoki Petőfi sétányon vasárnap, hajnali 4 órakor, az indulatos szavak után repkedtek az üvegszilánkok…

Van-e még lejjebb, Magyarország? Őrjöngő taxis verte össze az Omega sztárjait

Debreczeni Ferenc, az Omega dobosa és Benkő László a billentyűs azt sem tudja, ­miért verte agyba-főbe őket vasárnap, hajnalban a taxis, akit hívtak.

Veréssel fenyegetve kényszerítette közösülésre élettársát

A 29 éves asszonyt veréssel fenyegette és közösülésre kényszerítette 26 éves élettársa.

Megerőszakolta a 22 éves kuncsaft a 41 éves prostituáltat

Megkötözött és meg­erőszakolt egy 41 éves prosti­tuáltat egy 22 esztendős főiskolás Budapesten. A gyömrői nő interneten hirdette szolgáltatásait: erotikus masszázst kínált.

Elévülés: a rendőrség nem nyomoz a pedofília gyanújába keveredett Sipos ügyében

Nem nyomoz a rendőrség a pedofilgyanúba keveredett  Sipos Pál ügyében - tájékoztatott az  ORFK Kommunikációs Szolgálata.

„Elsimítás”: hivatali vesztegetésért küldtek rács mögé volt rendőröket

Hivatali vesztegetés és hivatali visszaélés miatt nem jogerősen hét, illetve öt év börtönbüntetésre ítélte a Szolnoki Törvényszék csütörtökön azt a két volt rendőrt - a Budapesti Rendőr-főkapitányság egykori beosztottjait -, akik 2008-ban és 2009-ben, a velük együttműködő rendőrökkel és közterület-felügyelőkkel, pénzért vállalkozások különböző szabálytalanságait elsimították. Az ügynek 66 vádlottja közül 47-et ítéltek el, 19-et bizonyítottság hiányában felmentettek.

Bedrogozta, megkínozta és megerőszakolta a fiatal nőt

W. Csaba fürdőruhás fotózásra keresett fiatal lányokat. Az interneten feladott apróhirdetésére jelentkező lánnyal egy újpalotai parkolóban találkozót, majd felvitte egy lakásba azzal az ürüggyel, hogy ott lesz a fotózás. A 30 éves férfi itatni kezdte a lányt, italába ectasyt kevert.

Szervezkedés: részvénytársasági formában működő hitelintézetként folytatnák a bedőlt orgoványi takarék nagybetétesei

A Privát Kopó információja szerint - elsősorban a nagybetétesek részéről - komoly szervezkedés indult annak érdekében, hogy a működési engedélyétől július 4-én megfosztott Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet a jövőben részvénytársasági formában működő hitelintézetként folytathassa tevékenységét. Ennek érdekében a takarék vezetéséhez közel álló személyek az alábbi tartalmú „nyilatkozatot” terjesztik a tagok körében.

Enyhének tartja a vádhatóság a Portikra kiszabott 11 év fegyházat

Enyhének tartja a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a Prisztás-gyilkosság miatt Portik Tamás elsőrendű és Hatvani István másodrendű vádlottra kiszabott 11, illetve 10 éves fegyházbüntetést, és az ítélet súlyosítását kérte a fellebbviteli bíróságnak a hétfőn átadott fellebbezésében.

A kislánya összeverésével és megerőszakolásával fenyegette „szerelmét”

Sorozatosan és durván fenyegette választottját egy negyvenes évei elején járó, korábban már büntetett nagykanizsai férfi, mert a nő elutasította közeledését.

Két év nyolc hónapot kapott a nyaklánctolvaj, akit egy 7 éves fiú próbált visszatartani

Letöltendő börtönre ítéltek gyorsított eljárásban egy férfit, aki Óbudán járókelők nyakláncát tépte le, míg utolsó áldozatának unokája segítségével rendőrkézre nem juttatták.

Cikkek: 1-15 16-30 31-45 46-60 61-75 76-90 91-105 106-120 121-135 136-150 151-165 166-180 181-195 196-210 211-225 226-240 241-255 256-270 271-285 286-300 301-315 316-330 331-345 346-360 361-375 376-390 391-405 406-420 421-435 436-450 451-465 466-480 481-495 496-510 511-525 526-540 541-555 556-570 571-585 586-600 601-615 616-630 631-645 646-660 661-675 676-690 691-705 706-720 721-735 736-750 751-765 766-780 781-795 796-810 811-825 826-840 841-855 856-870 871-885 886-900 901-915 916-930 931-945 946-960 961-975 976-990 991-1005 1006-1020 1021-1035 1036-1050 1051-1065 1066-1080 1081-1095 1096-1110 1111-1125 1126-1140 1141-1155 1156-1170 1171-1185 1186-1200 1201-1215 1216-1230 1231-1245 1246-1260 1261-1275 1276-1290 1291-1305 1306-1320 1321-1335 1336-1350 1351-1365 1366-1380 1381-1395 1396-1410 1411-1425 1426-1440 1441-1455 1456-1470 1471-1485 1486-1500 1501-1515 1516-1530 1531-1545 1546-1560 1561-1575 1576-1590 1591-1605 1606-1620 1621-1635 1636-1650 1651-1665 1666-1680 1681-1695 1696-1710 1711-1725 1726-1740 1741-1755 1756-1770 1771-1785 1786-1800 1801-1815 1816-1830 1831-1845 1846-1860 1861-1875 1876-1890 1891-1905 1906-1920 1921-1935 1936-1950 1951-1965 1966-1980 1981-1995 1996-2010 2011-2025 2026-2040 2041-2055 2056-2070 2071-2085 2086-2100 2101-2115 2116-2130 2131-2145 2146-2160 2161-2175 2176-2190 2191-2205 2206-2220 2221-2235 2236-2250 2251-2265 2266-2280 2281-2295 2296-2310 2311-2325 2326-2340 2341-2355 2356-2370 2371-2385 2386-2400 2401-2415 2416-2430 2431-2445 2446-2460 2461-2475 2476-2490 2491-2505 2506-2520 2521-2535 2536-2550 2551-2565 2566-2580 2581-2595 2596-2610 2611-2625 2626-2640 2641-2655 2656-2670 2671-2685 2686-2700 2701-2715 2716-2730 2731-2745 2746-2760 2761-2775 2776-2790 2791-2805 2806-2820 2821-2835 2836-2850 2851-2865 2866-2880 2881-2895 2896-2910 2911-2925 2926-2940 2941-2955 2956-2970 2971-2985 2986-3000 3001-3015 3016-3030 3031-3045 3046-3060 3061-3075 3076-3090 3091-3105 3106-3120 3121-3135 3136-3150 3151-3165 3166-3180 3181-3195 3196-3210 3211-3225 3226-3240 3241-3255 3256-3270 3271-3285 3286-3300 3301-3315 3316-3330 3331-3345 3346-3360 3361-3375 3376-3390 3391-3405 3406-3420 3421-3435 3436-3450 3451-3465 3466-3480 3481-3495 3496-3510 3511-3525 3526-3540 3541-3555 3556-3570 3571-3585 3586-3600 3601-3615 3616-3630 3631-3645 3646-3660 3661-3675 3676-3690 3691-3705 3706-3720 3721-3735 3736-3750 3751-3765 3766-3780 3781-3795 3796-3810 3811-3825 3826-3840 3841-3855 3856-3870 3871-3885 3886-3900 3901-3915 3916-3930 3931-3945 3946-3960 3961-3975 3976-3990 3991-4005 4006-4020 4021-4035 4036-4050 4051-4065 4066-4080 4081-4095 4096-4110 4111-4125 4126-4140 4141-4155 4156-4170 4171-4185 4186-4200 4201-4215 4216-4230 4231-4245 4246-4260 4261-4275 4276-4290 4291-4305 4306-4320 4321-4335 4336-4350 4351-4365 4366-4380 4381-4395 4396-4410 4411-4425 4426-4440 4441-4455 4456-4470 4471-4485 4486-4498
 
Top cikkek
Kilógó lóláb: 12,5 milliárd forint közpénzzel bélelték ki az ugyanazon a napon alapított, azonos székhelyű, offshore hátterű cégeket
Nulladik típusú találkozások: Pintér Sándor és a furcsa véletlenek
Titkok és szolgák: a hülyének nézett ország
Lázár János „zseniális” üzleti húzása: bannerekért adta el a vásárhelyi iskola épületét egy szexiparban (is) érdekelt internetes cégnek
Egy úr a zűrből: százmilliókkal károsíthatott meg magánszemélyeket (is) az Electro World vezére!
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat