Ma: 2018.10.18. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Kihallgatta a rendőrség a Fradi volt vezérigazgatóját

Kihallgatta a Budapesti Rendőr-főkapitányság Berki Krisztiánt, az FTC Labdarúgó Zrt. korábbi vezérigazgatóját.

Az ,,évszázad biztosítása csalása" az ítélőtábla előtt

Kedden kezdi meg tárgyalni a Fővárosi Ítélőtábla annak a férfinak és vádlott-társainak a perét, akik közel 250 millió forintos biztosítási csalást követtek el egy szörf-balesetnek beállított álhalállal.

Hetvenegy embert csapott be - vádat emeltek a repülőjegyes csaló ellen

Vádat emelt az ügyészség azzal a férfival szemben, aki - magát utazásszervezőnek kiadva - hetvenegy embert csapott be éveken keresztül. A lakhelyelhagyási tilalom hatálya alatt álló férfit többrendbeli jelentős, illetve nagyobb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalással vádolják.

Egyre melegebb a pite: az albérletekkel is csalhattak a Fradinál

A Blikk újabb csalást leplez le a ferencvárosi futballcsapatnál! A lap birtokába jutott bizonyítékok szerint az utánpótlásgárdáknál kettős könyvelést vezettek, az edzők és a technikai személyzet tagjai kisebb ?zetést kaptak annál, mint amit Kevin McCabe (63), a labdarúgó zrt. korábbi tulajdonosa Angliából átutalt az Üllői útra - most pedig itt az újabb kínos ügy!

Legalja: gyerekeket húzott csőbe egy internetes csaló

Tizenéves gyerekektől csalt ki több tízezer forint értékű játékkonzolt egy férfi.

A Fradit működtető zrt.-nél havonta közel másfél millió tűnhetett el a kasszából

A Blikk információi szerint a Ferencváros labdarúgócsapatát működtető zrt.-nél éveken át „kétféle könyvelést” vezettek, ez által pedig havonta közel másfél millió forint tűnhetett el a kasszából.

A tiszabői önkormányzati képviselő-testület fele már őrizetben van

Bilincsben vitték el a rendőrök a tiszabői önkormányzat gazdasági, illetve pénzügyi bizottságának elnökét - hangzott el a TV2 Tények című műsorában.

Százezreknél próbálkozhattak a bankkártyás csalók

Ruha, tévé, koncertjegy - az interneten már bármit meg lehet venni. A vásárláskor a legtöbb webáruház a bankkártyán található adatokat kéri a fizetéshez. Például az előlapon lévő számjegyeket, és a hátoldalon lévő háromjegyű kódot. Ezek alapján emelik le a vásárlás összegét a kártyához tartozó bankszámláról. Az adathalászat veszélyeire is figyelmeztet az a levél, amelyet a Bankszövetség nevében írtak.

Befolyással való üzérkedés: Szegeden 350 ezerért lehetett rokkanttá válni

A rendőrség 40 embert érintő korrupciós bűncselekmény-sorozatot derített fel Csongrád megyében, az ügyben egy asszisztenst és egy orvost gyanúsítanak.

Ruhahamisító üzemet számoltak fel a vámnyomozók

Ruhahamisító üzemet buktatott le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bács-Kiskun Megyében, Páhin; a pénzügyőrök mintegy 8 millió forint értékű márkavédett címkét és hamisított termék előállításához szükséges eszközöket foglaltak le.

Csődbüntett és adócsalás a Budapest Tv-ben: hamarosan gyanúsítás várható

A Nemzeti Adó-és Vámhivatal Közép-magyarországi Regionális Bűnügyi Igazgatósága munkáltatással összefüggésben elkövetett adócsalás bűntett, valamint csődbűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt nyomoz a felszámolás alatt álló Budapest Televízió Tömegkommunikációs Zrt. működésével kapcsolatban.

Nyomoznak az uzsorás ügyében - persze, hogy nem finn…

A Vásárosnaményi Rendőrkapitányság indított nyomozást uzsora bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 29 éves tiszavidi férfi ellen.

Sikkasztás miatt nyomoz a BRFK a Fradinál

Sikkasztás miatt indított nyomozást a rendőrség ismeretlen tettes ellen a Ferencváros Labdarúgó Zrt. vezetője elleni feljelentés alapján. Mint ismert, múlt héten egy magánszemély feljelentést tett, mert állítólag 25 millió forint eltűnt a Ferencváros Labdarúgó Zrt. pénzéből. A feljelentés a múlt héten érkezett meg a hatóságokhoz, a hétfőn elrendelt nyomozásnak egyelőre nincs gyanúsítottja, ismeretlen tettes ellen folyik.

Ötszáz karton adózatlan cigarettát találtak a BMW-ben

Közel ötszáz karton csempészcigarettát foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai a hétvégén az M70-es úton, egy olasz rendszámú BMW-ből.

Hiszékenyek figyelmébe: fazék, törülköző, gyertya és tyúk - így dolgozik a csaló jósnő

Ha tartanék a jósoktól, akkor a következő esetet nem írnám le, mert mint ahogy a sértett mondta: ha bárkinek elmeséli ezt a történetet, akkor továbbszáll a rontás. Valószínűleg a rendőrök sem babonások, mert a Balaton-parti településen élő asszony feljelentése nyomán a napokban csalás miatt őrizetbe vették a jövendőlátót és segédjét.

Cikkek: 1-15 16-30 31-45 46-60 61-75 76-90 91-105 106-120 121-135 136-150 151-165 166-180 181-195 196-210 211-225 226-240 241-255 256-270 271-285 286-300 301-315 316-330 331-345 346-360 361-375 376-390 391-405 406-420 421-435 436-450 451-465 466-480 481-495 496-510 511-525 526-540 541-555 556-570 571-585 586-600 601-615 616-630 631-645 646-660 661-675 676-690 691-705 706-720 721-735 736-750 751-765 766-780 781-795 796-810 811-825 826-840 841-855 856-870 871-885 886-900 901-915 916-930 931-945 946-960 961-975 976-990 991-1005 1006-1020 1021-1035 1036-1050 1051-1065 1066-1080 1081-1095 1096-1110 1111-1125 1126-1140 1141-1155 1156-1170 1171-1185 1186-1200 1201-1215 1216-1230 1231-1245 1246-1260 1261-1275 1276-1290 1291-1305 1306-1320 1321-1335 1336-1350 1351-1365 1366-1380 1381-1395 1396-1410 1411-1425 1426-1440 1441-1455 1456-1470 1471-1485 1486-1500 1501-1515 1516-1521
 
Top cikkek
Kilógó lóláb: 12,5 milliárd forint közpénzzel bélelték ki az ugyanazon a napon alapított, azonos székhelyű, offshore hátterű cégeket
Nulladik típusú találkozások: Pintér Sándor és a furcsa véletlenek
Titkok és szolgák: a hülyének nézett ország
Lázár János „zseniális” üzleti húzása: bannerekért adta el a vásárhelyi iskola épületét egy szexiparban (is) érdekelt internetes cégnek
Egy úr a zűrből: százmilliókkal károsíthatott meg magánszemélyeket (is) az Electro World vezére!
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat