Ma: 2019.02.18. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Ötvenezerért csempészett be tiltott tárgyat a börtönőr

Ötvenezer forintért vállalta a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet egyik őre, hogy tiltott tárgyat csempész be az intézet területére, emiatt hivatali vesztegetéssel gyanúsítja a Központi Nyomozó Főügyészség.

Több tízmilliós postai sikkasztás miatt nyomoznak

Több tízmilliós sikkasztás gyanúja merült fel egy kaposvári postahivatalban; a rendőrség ismeretlen tettes ellen indított nyomozást az ügyben, a posta vezetése pedig belső vizsgálatot rendelt el.

730 milliós vagyoni hátrány - vádat emeltek a budapesti gyógyfürdők korábbi, SZDSZ-es vezetője ellen

Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt vádat emelt Ferenczi Tibor, a fővárosi gyógyfürdők volt vezérigazgatója ellen a Fővárosi Főügyészség. Ferenczit 2007-ben az SZDSZ delegálta a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. élére.

Nyolcmilliárdos költségvetési csalás: a NAV lecsapott az olajbáróra

Mintegy 30 millió liter olajat forgalmazott jövedéki adó és áfa megfizetése nélkül az elmúlt két évben egy bűnszervezet, amelynek eddig 9 tagját helyezte előzetes letartóztatásba a bíróság - jelentették be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal sajtótájékoztatóján, szerdán, Debrecenben.

Korrupció gyanújával vettek őrizetbe tíz határrendészt

Tíz határrendészt vettek őrizetbe és hallgattak ki gyanúsítottként a Központi Nyomozó Főügyészség ügyészei a gyulai határrendészetnél csütörtökön nyilvánosságra került korrupciógyanú miatt - közölte pénteken a főügyészség.

Póthajat ígért, lenyúlta a pénzt egy 20 éves nő
A Tatai Rendőrkapitányság csalással gyanúsítja a 20 éves M. Alexandrát, aki bevallotta, hogy a gyors pénzszerzés motiválta, amikor 2013-ban póthajat árult egy internetes hirdetési oldalon, de miután a vevők a vételárat átutalták a számlájára, a megvásárolt terméket nem, vagy csak részben kapták meg.

Vádemelés a Pécsi Vízmű ügyében

Költségvetési csalás és vesztegetés bűntett gyanúja miatt emelt vádat a Baranya Megyei Főügyészség a Keleti Kft. ügyvezető-tulajdonosa ellen, amely cég a Pécsi Vízmű munkáival volt megbízva.

Fogadási csalás: Kenesei Zoltánék nem érzik magukat bűnösnek

Ma a Fővárosi Törvényszéken folytatódott a magyar fogadási csalási ügy tárgyalása. A vád szerint Kenesei Zoltán és 20 társa alkalmanként és személyenként 1000 és 10 000 euró közötti vesztegetési pénzért befolyásolta magyar bajnoki labdarúgó-mérkőzések és Ligakupa-találkozók eredményét. A tárgyaláson szóba került a kokain is...

Hat embert csaptak be

Olaszországi munkalehetőséget hirdetett az interneten F. Dezső és T. Zsolt 2013 márciusa és 2013 augusztusa között. A két férfi szakmunkásoknak ajánlott külföldi állásokat. Az érdeklődők e-mailben vették fel a kapcsolatot a hirdetőkkel, akik banki átutalással előleget kértek tőlük.

Bíróság előtt a milliárdos áfacsalók

Az adóbevételt különösen nagy mértékben csökkentő adócsalás bűntette és más cselekmények miatt indul büntetőper 21 vádlott ellen. A 13 ezer oldalnyi nyomozati anyag szerint a csoport tagjai több milliárd forintos kárt okoztak. Két vádlott is kötődik a CBA áruházlánchoz. A vádirat ismertetésére három napot szán a bíróság.

Milliárdokat sikkasztottak a műtrágya-nagykereskedők

Műtrágya-nagykereskedőket ítélt 8 év, illetve 7 év börtönbüntetésre és személyenként mintegy 3,4 milliárd forint vagyonelkobzásra a Debreceni Törvényszék Balláné Szentpáli Edit vezette tanácsa pénteken - közölte a törvényszék sajtótitkára.

Négyszázmillió forintot csalt el négy budapesti gyógyszertár

Négy fővárosi gyógyszertár csaknem négyszázmillió forint ártámogatást vett fel jogosulatlanul egy csontrák elleni készítmény forgalmazásával kapcsolatban - közölte a Nemzeti Adó-és Vámhivatal, pénteken.

Hűtlen kezelés: büntetőfeljelentést tett a Magyar Röplabda Szövetség

Ismeretlen tettes ellen büntető feljelentést tett a Magyar Röplabda Szövetség (MRSZ) a XIV. kerületi Rendőrkapitányságon hűtlen kezelés és a számvitel rendjének megsértése bűntett elkövetésének alapos gyanúja miatt.

Vádat emelt a Mol elnöke ellen a horvát ügyészség

A horvát korrupció- és szervezett bűnözés elleni ügyészség (USKOK) vádat emelt Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója ellen a zágrábi megyei bíróságon - olvasható az ügyészség internetes oldalán.

Hűtlen kezelés és pénzmosás gyanúja a köztévé környékén

Hamarosan lezárja a Nemzeti adó- és Vámhivatal (NAV) azt a nyomozást, amelyben azt próbálták feltárni, hová vándoroltak a köztelevízió sorozataira fordított százmilliók. A meggyanúsított cégek irreálisan magas összegekért szerződtek a köztévével, de tényleges munkát nem végeztek, hanem továbbszerződtek valódi produkciós cégekkel, amelyek a felvett közpénzek töredékéért készítették el a sorozatokat. Több mint 550 millió forint a kár.

Cikkek: 1-15 16-30 31-45 46-60 61-75 76-90 91-105 106-120 121-135 136-150 151-165 166-180 181-195 196-210 211-225 226-240 241-255 256-270 271-285 286-300 301-315 316-330 331-345 346-360 361-375 376-390 391-405 406-420 421-435 436-450 451-465 466-480 481-495 496-510 511-525 526-540 541-555 556-570 571-585 586-600 601-615 616-630 631-645 646-660 661-675 676-690 691-705 706-720 721-735 736-750 751-765 766-780 781-795 796-810 811-825 826-840 841-855 856-870 871-885 886-900 901-915 916-930 931-945 946-960 961-975 976-990 991-1005 1006-1020 1021-1035 1036-1050 1051-1065 1066-1080 1081-1095 1096-1110 1111-1125 1126-1140 1141-1155 1156-1170 1171-1185 1186-1200 1201-1215 1216-1230 1231-1245 1246-1260 1261-1275 1276-1290 1291-1305 1306-1320 1321-1335 1336-1350 1351-1365 1366-1380 1381-1395 1396-1410 1411-1425 1426-1440 1441-1455 1456-1470 1471-1485 1486-1500 1501-1515 1516-1530 1531-1545 1546-1558
 
Top cikkek
Kilógó lóláb: 12,5 milliárd forint közpénzzel bélelték ki az ugyanazon a napon alapított, azonos székhelyű, offshore hátterű cégeket
Nulladik típusú találkozások: Pintér Sándor és a furcsa véletlenek
Titkok és szolgák: a hülyének nézett ország
Lázár János „zseniális” üzleti húzása: bannerekért adta el a vásárhelyi iskola épületét egy szexiparban (is) érdekelt internetes cégnek
Egy úr a zűrből: százmilliókkal károsíthatott meg magánszemélyeket (is) az Electro World vezére!
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat