Ma: 2018.10.18. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Elutasították Hernádi fellebbezését: megalapozott a gyanú a vesztegetésre

A zágrábi megyei bíróság elutasította Hernádi Zsoltnak, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatójának fellebbezését, amelyet ténybeli tévedésekre és eljárásjogi hibákra hivatkozva adott be - közölte pénteken a bíróság szóvivője.

Rendőröket és ügyvédeket vett őrizetbe az ügyészség

Vesztegetés gyanúja miatt őrizetbe vettek több budapesti rendőrt és ügyvédet. Az ügyészségi szóvivő szerint két különböző ügyben nyomoznak, az egyikben egy piac üzemeltetőjének, a másikban ügyvédeknek tettek szívességeket kenőpénz ellenében.

Ismét milliárdos áfacsalást tárt fel a NAV
Tizenhárom befejezett ügyben mintegy 2,7 milliárd forint be nem fizetett közterhet tártak fel az adóhatóság szakemberei a kereskedelmi láncok árubeszerzései kapcsán indított vizsgálatokban.
Vádemelési javaslat a sikkasztó gyógyszerésszel szemben

Vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást a rendőrség azzal a gyógyszerésszel szemben, aki a gyanú szerint több mint húszmillió forintot vett ki jogtalanul a munkahelyének pénztárából Székesfehérvárott.

Vesztegetés: „Én nem 50 ezer, hanem 150 ezer forintos orvos vagyok”

Vesztegetés miatt vádat emelt az ügyészség egy szülész-nőgyógyász ellen, a szakorvos 2012 végén, az elvégzett műtét után a betege által adott 50 ezer forintot kevésnek találta, és további 100 ezer forintot kért tőle - tájékoztatott a Veszprém Megyei Főügyészség.

Ausztriai munka ígéretével csaptak be csongrádi álláskeresőket

Ausztriai munka ígéretével összesen 2,5 millió forintot csalt ki kéttucatnyi csongrádi és környékbeli álláskeresőtől két férfi, akiket őrizetbe vett a rendőrség - tájékoztatott a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság. szerdán.

15 milliós bírság és büntetőfeljelentés a körmendi takarékszövetkezetnél

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 15 millió forint bírsággal sújtotta a végelszámolás alá került körmendi takarékszövetkezet volt elnök-ügyvezetőjét a vezető állású személyek felelősségére vonatkozó jogszabályok súlyos megsértése miatt, és a takarékszövetkezetnél megállapított súlyos jogsértések kapcsán - ismeretlen tettes - ellen büntetőfeljelentést tett a nyomozó hatóságnál. Szorgosak voltak a vasi méhecskék…

Kenőpénzt kérő gyulai határrendészeket ítéltek el

Kilenc határrendészt és egy pénzügyőrt sújtott kétéves börtönbüntetéssel jogerősen pénteken a Szegedi Ítélőtábla, a korábban a gyulai határátkelőhelyen szolgálatot teljesítő vádlottak török kamionsofőröktől kértek kenőpénzt.

Vesztegetésért ítéltek el szülész-nőgyógyászokat
Tíz szülész-nőgyógyászt ítélt a Fővárosi Törvényszék pénteken, nem jogerősen 1,5 és 2,4 millió forint közötti pénzbüntetésre, mert hálapénzt kértek szülés levezetéséért, ami vesztegetésnek minősül. A kismamák és családtagjaik jobbára ilyen, korrupcióra buzdító megjegyzéseket kaptak: ugye, tudja, hogy illik megköszönni a kezelést? Adjon a műtősfiúnak, mert olyan keveset keres szegény! Egy epidurális érzéstelenítést ötezer forinttal szoktak meghálálni. Itt egy szülés levezetéséért 60-80 ezer forintot szokás fizetni…
Őrizetbe vették dr. Ruttner Györgyöt

A Budapesti Nyomozó Ügyészség a mai napon gyanúsítottként hallgatta ki, majd őrizetbe vette dr. Ruttner Györgyöt. Ő az az ügyvéd, aki - nem túlságosan csalafinta módon - ügyfeleitől lenyúlta azokat a letéteket, amiket fizetőképességük alátámasztására kért tőlük.

Ne csak a kishalakat kapja el a NAV!

Amióta két hónapja meggyanúsították, ügyében nem történt semmi - hangsúlyozta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal volt munkatársa, aki szerint ő nem követett el jogsértést.

NAV-ügy: hivatali visszaélés, adócsalás és csalás gyanújával nyomoznak

A legfőbb ügyész tájékoztatása szerint hivatali visszaélés, adócsalás és csalás bűntettének gyanúját keltik azok az adatok, amelyek a volt adóhivatali munkatárs, Horváth András által tett feljelentés nyomozása során eddig felmerültek. Polt Péter ezt egy írásbeli képviselői kérdésre adott válaszában közölte, amely pénteken került fel az Országgyűlés honlapjára. A legfőbb ügyészhez Schiffer András és Vágó Gábor LMP-s politikusok fordultak. 

Kétmilliárdos áfacsalást leplezett le a NAV

A nyomozás adatai szerint 2 milliárd forintnyi kárt okozott egy élelmiszer-kereskedelemmel foglalkozó bűnszervezet - tájékoztatott a NAV bűnügyi szóvivője. Sárközi Alexandra közölte: a bűnszervezetre egyszerre több mint ötven helyszínen, 200 pénzügyi nyomozó, adórevizor és pénzügyőr járőr csapott le. Az akció során 22 millió forint készpénzt, valamint 145 millió forint értékben nagy értékű gépkocsikat, motorkerékpárokat, karórákat foglaltak le. Az érintett cégek, illetve a gyanúsítottak bankszámláit és az elkövetők ingatlanjait zárolták, összesen, mintegy 800 millió forint értékben.

Négymilliárdos költségvetési csalással vádolnak egy tatabányai bűnszervezetet

A főügyészség közleménye szerint K. A. 2007 előtt cégeket alapíttatott vádlott-társaival, de a vállalkozások tevékenysége során keletkező adó- és járulékfizetési kötelezettségeket nem teljesítették, a hasznot pedig szétosztották.

Vádemelési javaslat a szállítmányt dézsmáló tartálykocsissal szemben

Vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást a rendőrség azzal a kamionossal szemben, aki 800 liter propángázt fejtett le saját céljaira a rábízott tartálykocsiból, Herceghalomban.

Cikkek: 1-15 16-30 31-45 46-60 61-75 76-90 91-105 106-120 121-135 136-150 151-165 166-180 181-195 196-210 211-225 226-240 241-255 256-270 271-285 286-300 301-315 316-330 331-345 346-360 361-375 376-390 391-405 406-420 421-435 436-450 451-465 466-480 481-495 496-510 511-525 526-540 541-555 556-570 571-585 586-600 601-615 616-630 631-645 646-660 661-675 676-690 691-705 706-720 721-735 736-750 751-765 766-780 781-795 796-810 811-825 826-840 841-855 856-870 871-885 886-900 901-915 916-930 931-945 946-960 961-975 976-990 991-1005 1006-1020 1021-1035 1036-1050 1051-1065 1066-1080 1081-1095 1096-1110 1111-1125 1126-1140 1141-1155 1156-1170 1171-1185 1186-1200 1201-1215 1216-1230 1231-1245 1246-1260 1261-1275 1276-1290 1291-1305 1306-1320 1321-1335 1336-1350 1351-1365 1366-1380 1381-1395 1396-1410 1411-1425 1426-1440 1441-1455 1456-1470 1471-1485 1486-1500 1501-1515 1516-1521
 
Top cikkek
Kilógó lóláb: 12,5 milliárd forint közpénzzel bélelték ki az ugyanazon a napon alapított, azonos székhelyű, offshore hátterű cégeket
Nulladik típusú találkozások: Pintér Sándor és a furcsa véletlenek
Titkok és szolgák: a hülyének nézett ország
Lázár János „zseniális” üzleti húzása: bannerekért adta el a vásárhelyi iskola épületét egy szexiparban (is) érdekelt internetes cégnek
Egy úr a zűrből: százmilliókkal károsíthatott meg magánszemélyeket (is) az Electro World vezére!
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat