Ma: 2019.02.18. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Hamis (bank)kártyás

Bíróság elé állítást javasolnak a kecskeméti rendőrök azzal a brit állampolgárral szemben, aki hamis bankkártyákat használt fel.

Vesztegetés elfogadása miatt börtönbüntetésre ítélték a természetvédő szervezet elnökét

Bűnösnek mondta ki társadalmi szervezet önálló intézkedésre jogosult tagja által elkövetett vesztegetés elfogadása bűntettében a Debreceni Törvényszék Zsák Ferencet, aki a Tiszántúli Természetvédők Társulatának (TTT) elnökeként 2011-ben egy 200 millió forintos támogatási szerződés fejében visszavonta a győri autógyár beruházása ellen beadott bírósági keresetét. A törvényszék Zsákot 3 év börtönbüntetésre ítélte, 3 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától és kötelezte 190 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére.

A Samsung volt az áfacsaló cégláncolat legnagyobb beszállítója: vizsgálatot rendelt el a NAV

A Privát Kopó értesülése szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vizsgálatot rendelt el a Samsung Electronics Magyar Zrt-nél: az elektronikai termékeket gyártó nagyvállalattól közel tízezer számlát kért be az adóhatóság. A bűnügyi portál információja szerint a vizsgálat az idén január végén felgöngyölített, műszaki termékekkel kereskedő magyar-szlovák áfacsaló cégláncolat tevékenységével állhat összefüggésben.

Lebukott a korrupt börtönőr

Tetten értek egy megvesztegetett börtönőrt Budapesten, miközben vissza akarta adni a korábban kapott csúszópénz egy részét egy elítélt feleségének, mert nem tudta teljesíteni az azért vállaltakat. Mindkettejük ellen eljárást indított a Központi Nyomozó Főügyészség. A gyanúsítottak szabadlábon védekezhetnek.

Négy év börtön a nyelvvizsgabotrány fővádlottjának

Négy év börtönbüntetésre ítélte a Fővárosi Törvényszék szerdán, első fokon azt a nyelvvizsgáztatót, aki egy társával 300 ezer forintért segített angol középfokú nyelvvizsgához jutni - valós teljesítmény nélkül - számos vizsgázónak.

Nagyüzem a Bács-Kiskun megyei cégtemetőben

A Kecskeméti Járási Ügyészség cégek fiktív átjátszása és eltüntetése kapcsán költségvetési csalás, közokirat-hamisítás és sikkasztás bűntette miatt 59 személlyel szemben emelt vádat. A Kecskeméti Járási Ügyészség a több mint 160 gyanúsítottat érintő nyomozás eredményeként a bűnszervezet 7 tagjával, közöttük ügyvédekkel és könyvelőkkel, valamint további 52 személlyel szemben emelt vádat.

Étolajjal seftelt az áfacsalő bűnszervezet

A NAV pénzügyi nyomozói étolajjal üzletelő, 18 fős bűnszervezetre csaptak le. Egy őrizetbe vett gyanúsított családjának osztrák bankszámláját és magyar vagyonát 4,6 milliárd forint értékben zárolták - közölte a NAV. Tízen kerültek előzetes letartóztatásba.

Fiktív álláshirdetésekkel 700 sértettől csalt ki pénzt

A Jászberényi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytatott csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 29 éves férfi ellen. A nyomozás adatai szerint H. László csemői lakos 2012. augusztus hónaptól internetes oldalakon, majd később több hirdetési újságban fiktív munkalehetőségeket kínált.

Lehallgathatták Gattyán Györgyöt

174 milliárdos becsült vagyonával került a Forbes magazin listájának élére Gattyán György. Ennek ellenére gyülekeznek a feje felett a viharfelhők, a NAV ugyanis több tízmilliárdos adóelkerülést gyanít cégcsoportjánál. A kukkolós pornóoldalból milliárdokat kaszáló nagyvállalkozónak állítólag titkos adatgyűjtés után foglalták le vagyona egy részét. Zár alatt van az a háza is, amiben Andy Vajna lakik.

Csak a telefonok voltak okosak, Robi nem

A 25 éves P. Róbert rájött, hogy a mobilszolgáltatók átverésével fillérekért juthat okostelefonokhoz. Meg is szerzett 291 darabot, hogy aztán eladja őket. A mesteri tervével csak egy baj volt: borítékolható volt, hogy le fog bukni, ez meg is történt.

Szlovákiába „utaztatták” a műszaki termékeket - bilincs lett a vége

Elektronikai és háztartási gépek kis- és nagykereskedelmével foglalkozott az a bűnszervezet, amelynek tagjait a múlt héten vették őrizetbe a NAV pénzügyi nyomozói. Az adóhatóság razziája az online kereskedelemben jól ismert M. János érdekeltségébe tartozó, valamint a hódmezővásárhelyi székhelyű Bravotech Kft. által működtetett weboldalakat érintette.

Kétmilliárdos áfacsalás - természetesen minden gyanúsított szabadlábon éli világát

Továbbra is az Egyesült Államokban, Floridában sütteti a hasát Farkas Attila, akit több mint kétmilliárd forintos áfacsalással gyanúsít az adóhatóság, miközben a bíróság Farkas emberölés előkészületének a gyanújával indult bűnügyének a végére is szeretne pontot tenni. Úgy tudni, utóbbi ügyben Farkas a bissau-guineai diplomata-útlevélére és diplomáciai mentességére hivatkozva menekült meg a börtönbüntetés kiszabása elől. A Farkas Attila és üzlettársai által végrehajtott nagyszabású áfacsalási ügyben egyébként február 19-én jár le a nyomozás határideje. Annak ellenére, hogy a gyanú szerint Farkasék több mint kétmilliárd forinttal károsították meg a költségvetést, a nyolc gyanúsított közül senki nincs előzetes letartóztatásban.

Se energiaitalok, se előleg-visszafizetés: nem szállított a STYLISH FOOD s.r.o. - csalás gyanújával nyomoz a rendőrség

33 raklapnyi Red Bull energiaital leszállítására szerződött egy keszthelyi székhelyű kft. a Szlovákiában bejegyzett - a magyar állampolgárságú Sz. Roland tulajdonában és ügyvezetése alatt álló - STYLISH FOOD s.r.o. nevű társasággal. A magyar vállalkozás 6 ezer euro előleget fizetett a cégvezetőnek, a megrendelt áru azonban sosem érkezett meg, és az előleget sem fizette vissza Sz. Roland…

Mese a kávészállítmányokról: áfacsaló bűnszervezetet számolt fel a NAV
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal dél-alföldi pénzügyi nyomozói befejezték a nyomozást egy főként kávéval üzletelő bűnszervezet ügyében, 28 gyanúsítottal szemben javasolnak vádemelést a Csongrád Megyei Főügyészségnek - tájékoztatott a NAV regionális bűnügyi igazgatósága.
Előzetesbe letartóztatásba helyezték az orgoványi takarék volt ügyvezetőjét

Harminc napra előzetes letartóztatásba helyezte a Kecskeméti Járásbíróság Gellért Imrét, a felszámolás alatt álló Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet egykori ügyvezetőjét és két másik gyanúsítottat szerdán.

Cikkek: 1-15 16-30 31-45 46-60 61-75 76-90 91-105 106-120 121-135 136-150 151-165 166-180 181-195 196-210 211-225 226-240 241-255 256-270 271-285 286-300 301-315 316-330 331-345 346-360 361-375 376-390 391-405 406-420 421-435 436-450 451-465 466-480 481-495 496-510 511-525 526-540 541-555 556-570 571-585 586-600 601-615 616-630 631-645 646-660 661-675 676-690 691-705 706-720 721-735 736-750 751-765 766-780 781-795 796-810 811-825 826-840 841-855 856-870 871-885 886-900 901-915 916-930 931-945 946-960 961-975 976-990 991-1005 1006-1020 1021-1035 1036-1050 1051-1065 1066-1080 1081-1095 1096-1110 1111-1125 1126-1140 1141-1155 1156-1170 1171-1185 1186-1200 1201-1215 1216-1230 1231-1245 1246-1260 1261-1275 1276-1290 1291-1305 1306-1320 1321-1335 1336-1350 1351-1365 1366-1380 1381-1395 1396-1410 1411-1425 1426-1440 1441-1455 1456-1470 1471-1485 1486-1500 1501-1515 1516-1530 1531-1545 1546-1558
 
Top cikkek
Kilógó lóláb: 12,5 milliárd forint közpénzzel bélelték ki az ugyanazon a napon alapított, azonos székhelyű, offshore hátterű cégeket
Nulladik típusú találkozások: Pintér Sándor és a furcsa véletlenek
Titkok és szolgák: a hülyének nézett ország
Lázár János „zseniális” üzleti húzása: bannerekért adta el a vásárhelyi iskola épületét egy szexiparban (is) érdekelt internetes cégnek
Egy úr a zűrből: százmilliókkal károsíthatott meg magánszemélyeket (is) az Electro World vezére!
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat